Hlavná stránka
Lépésről lépésre az iskolába
Beiratkozási programunk keretén belül február 24-én újra ellátogattak iskolánkba a nagycsoportos óvodások. A farsangi időszak befejeztével vidám, interaktív játékokon, farsangi álarcok készítése közben meggyőződhettünk jövendőbeli elsőseink ügyességéről. Mókás délutánunkról a tánc és az ének sem hiányozhatott. A “Banya-dalra” vígan roptuk a táncot. Nem maradhatott el a farsangi fánk kóstolás sem. S míg a gyerkőcök szórakoztak, a szülők Iván Csízi Orsolya pszichológus, nevelési tanácsadóval beszélgethettek az anyanyelven történő oktatás előnyeiről és fontosságáról.
Szlovák nyelvű versenyeink
A szünidőt megelőző héten iskolánkon is lezajlottak a szlovák nyelvű versenyek. 2023. február 22-én a nyolcadik és kilencedik évfolyam tanulói részt vettek a Poznaj slovenskú reč elnevezésű versenyen, melynek lényege a jó fogalmazáskészség és a folyékony és helyes kommunikáció. A tanulók négy fordulóban mérték össze tudásukat. A végeredmény a következőképpen alakult:
Képzőművészeti versenyek eredményei
A Mária Rádió Mirjam által meghirdetett rajzpályázaton Kékeši Noémi 7.C osztályos tanulónk Otthonunk a Felvidék című alkotásával díjazott lett a III.kategóriában. A rajzpályázatra közel 400 pályamunka került elbírálásra.
A XXI.Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenyen Rusňák Jacqueline 5.B osztályos tanulónk az I.kategória-1.témájában az Illusztrációk Petőfi Sándor költeményeihez készült alkotásáért, továbbá Bocko Mira Szófia 9.A osztályos tanulónk a II.kategória-2.témájában a „Lenn a délibábos Hortobágyon...“ készült alkotásáért elismerő oklevélben részesültek. A versenybe összesen 230 pályamunka érkezett 39 iskolából.
Farsangi mulatság a napköziben
Az alsó tagozatos tanulók farsangi mulatsággal, tréfás játékokkal búcsúztatták a telet.
1. évfolyam
232. évfolyam
143. évfolyam
184. évfolyam
LEGYEN ÖN IS MILLIOMOS!
Játékos interaktív iskolai vetélkedőn mérték össze tudásukat hetedikes, nyolcadikos és kilencedikes tanulóink. Ügyesen válaszolták meg a kérdéseket, melyeket a számítógép véletlenszerűen sorsolt ki a 3 tagú csapatoknak.
A játék végeredménye a következőképpen alakult:
- hely: Szívós Lilla, Sofranko
XXX. Tompa Mihály Országos Verseny - járási forduló
A Csemadok Tornaljai Területi Választmánya csütörtökön rendezte meg a XXX. Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulóját a Tornaljai Tompa Mihály Művelődési Központban. Iskolánkat 29 tanuló képviselte, és ebből 16 diákunk aranysávos minősítést kapott, amivel kvalifikálták magukat az országos elődöntőbe, amire március 30-án Ipolyszécsénykén kerül sor. A képeket Ikri István IX.A osztályos tanuló készítette.
Iskolai sportversenyek
Az elmúlt héten sportversenyeket rendeztünk.
Az 5. és a 6. évfolyam tanulói kidobót játszottak.
A 7-9. évfolyam tanulói kosárlabdáztak.
41
Lélekmozgató
A Magyar Parasport Napja alkalmából rendhagyó foglalkozást tartottunk tanulóinknak.
A Lélekmozgató program célja, hogy az ép emberek megértsék a fogyatékkal élők világát, és a sport által közelebb kerüljenek egymáshoz.
A parasport ötlete egy lengyel orvos nevéhez köthető. A 2. világháború után az elkeseredett rokkant veteránokat a sport által próbálta visszaintegrálni a társadalomba. Mivel az ötlet bevált, egyre szélesebb körben kezdték ezt alkalmazni világszerte.
Lábtenisz-bajnokság Nagyrőcén
Iskolánk felső tagozatos diákjai lábtenisz-bajnokságon vettek részt Nagyrőcén, ahol a 3. helyen sikerült végezniük. Ezúton is gratulálunk nekik!
-BD, IL-
1
XXX. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY - iskolai forduló
Iskolánkban 2023. 02. 17-én (pénteken) került megrendezésre a XXX. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY iskolai fordulója. A versenybe 66 tanulónk kapcsolódott be.
A versenyen elért eredmények alapján az alábbi tanulók képviselik iskolánkat a február 23-i tornaljai járási fordulón:
1.kat.-VERS: Gulyás Sofia (I.D), Iván Dorina, (II.A) Miko Lara (II.B), Imrecze Zsófia (III.B), Kovács Réka Andrea (III.B)
SZÉP MAGYAR BESZÉD - járási forduló
2023. február 15-én Rimaszombatban került megrendezésre a Szép magyar beszéd járási fordulója. Iskolánkat Galko Hanna Andrea /4.A/, Kiss Zsófia /4.A/, Vavrek István /5.A/, Farkas Eszter /5.A/, Lukács Fanni /6.A/ és Fekiač Kiara /7.A/ képviselték. A kerületi fordulóba Vavrek István és Fekiač Kiara jutottak tovább. Gratulálunk!
Értesítés
Értesítjük a kedves Szülőket, hogy 2023. február 15-én (szerdán) 15.00 órai kezdettel össz-szülői értekezletet tartunk az iskola ebédlőjében, melynek egyetlen pontja az új tagok választása az Iskolaszékbe.
Sportverseny
Iskolánk tanulói: Szilágyi Lara /8.A/, Szendrei Sofia /8.A/, Bocko Mira Szófia /9.A/ és Cselényi Vanessza /9.B/ 2023. február 1-jén járási első helyezést értek el Rőcén a streetball versenyen. Gratulálunk a szép eredményhez!
-KG-
2
"Toldi írójához elküldöm lelkemet..." - előadás
A délelőtt folyamán iskolánk tanulói Tóth Péter Lóránt tanár, versvándor előadását tekintették meg. Levelezések, versek, visszaemlékezések, legendás történetek repítették vissza tanulóinkat a magyar irodalom legrövidebb ideig tartó, de legmélyebb barátságába. A tűz és a víz találkozása, akik nem kioltották egymást, de segítették, támogatták a másikat. Köszönjük az élményt!
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Zvonenia
Sobota 2. 5. 2026Kalendár
- máj
- 05
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
9.A, 9.B - 5. 5.
- Kultúrne podujatie
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
- máj
- 05
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
6.A, 8.A - 5. 5.
4-7 - Kultúrne podujatie
- 5. 5.
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
- máj
- 04
- Príjimacie konanie 1. kolo- Felvételi eljárás 1. kör
9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 4. 5.
- Školská udalosť
- Príjimacie konanie 1. kolo- Felvételi eljárás 1. kör
- máj
- 04
- Európsky týždeň duševného zdravia - Mentális egészség hete
1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 8.E, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 4. 5.
- Školská udalosť
- Európsky týždeň duševného zdravia - Mentális egészség hete
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje