Hlavná stránka
A Nyelvek Európai Napja
A Nyelvek Európai Napját minden évben, szeptember 26-án ünnepeljük. Ez a nap Európa nyelvi sokszínűségét helyezi a középpontba. Iskolánk tanulói is bekapcsolódtak ennek a napnak a megünneplésébe. Különböző kvízeken, játékokon és rajzversenyen vettek részt, melyeknek célja a kultúrális és nyelvi sokszínűség megismerése.
-ln-
Értesítés
A Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesíti a szülőket, hogy 2015. október 16-án /pénteken/ Próbatesztelésen-T5 vesznek részt az 5. évfolyam tanulói /matematikából - magyar nyelv és irodalomból/. A próbatesztelés után a tanítás órarend szerint folytatódik!
A II. világháborús emlékmű megkoszorúzása (20. évforduló) - Főtér
2015. október 8-án az alsótagozatos tanulóink részt vettek a II. világháborús emlékmű megkoszorúzásán a városi parkban.
Zumba + sportdélután
Az egészséges életmód fontos részét képezi a mozgás, a test edzése.
Kiemelkedő feladatunk ennek erősítése, tudatosítása. Ezért szeptemberben Sportdélutánt szerveztünk a gyerekeknek, ahol különböző versenyjátékokban mérhették össze erejüket, ügyességüket.
Majd október elején következett a Zumba délután, ahol szintén nagyon sokat mozoghattak, táncolhattak, mert a zumba vérpezsdítő, minden testrészt megmozgató fitnesz program.
Mindkét alkalommal nagy örömet szereztünk gyermekeinknek.
Értesítés
A Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesíti a szülőket, hogy 2015. október 9-én /pénteken/ igazgatói szabadnap lesz a tanulóknak, a tanítás ezen a napon szünetel. A tanítás 2015. október 12-én /hétfőn/ folytatódik.
Iván László emléktorna
2015. október 8-án /csütörtökön/ iskolánk felső tagozatos tanulói a városi futballpályán az Iván László emléktornán vesznek részt, ahol a város iskoláinak csapatai mérkőznek. A sportpályán foci,a gimnáziumi műfüves pályán pedig kosárlabda bajnokság lesz.
Őszi kiállítás

"Nap csillan a lombon,
sárgul a levél,
dió héja zörren,
őszi szél zenél."Az ősz egy szép évszak, igazából sokan annak nevezik. A kék ég és a sárguló- barnuló levelek csodálatos látványt nyújtanak a napsütésben. Általában minden embert megérint valami kellemes hangulat. Így vannak ezzel a K. F. MTNYA tanulói és nevelői is. Már hagyományosan, mint minden évben őszi kiállítást rendeztünk iskolánk előcsarnokában. A tanulóink őszi termésekből készítettek különféle dolgokat. Foglalkozás közben megfigyelték az ősz színeit, hangulatát, s kicsit rácsodálkoztak az ősz szépségére. A hangulat kiváló volt, a gyermekeinknek örömöt szereztünk.
Október 6. - "Októberi gyertyák" c. zenés irodalmi összeállítás
Október 6-án az iskolánk ebédlőjében megemlékezünk a 13 aradi tábornok kivégzéséről. Felső tagozatos tanulóink "Októberi gyertyák" c. zenés irodalmi összeállításukban emlékeznek erre a szomorú eseményre, amely a magyar történelem egyik gyásznapja lett. A 13 magyar tábornok emlékét az utókor mindörökre megőrzi.
Gesztenyegyűjtés az iskolában
2015. szeptember 10-től iskolánkon gesztenyegyűjtés kezdődött. A gesztenyét reggelenként az iskola pedellusánál lehet leadni.
Élményeink a nyári napközis táborból
Alsó tagozat: Már hagyományosan ebben az iskolai évben is megrendeztük tanulóinknak a napközis nyári tábort. Változatos programot készítettünk, hogy minden gyerek megtalálja a magának megfelelőt.
Az első napon ismerkedést terveztünk, mivel kisebbek és nagyobbak is voltak a csoportban. A délelőtt folyamán origamizás volt, ahol sok szép lepke, béka és egyéb állatfigurák készültek. Ezután Szeleczky Mária vezetésével Spinning program volt, külön köszönet ugyanis bérmentve tartotta meg az élvezetes sport programot. Ebédelés, fagylaltozás és folytattuk a zöldség-, gyümölcstálak készítésével. Nem hiányzott a szalonna, sajt, valamint a hozzá tartozó péksütemény sem. Itt szeretném megköszönni néhány szülőnek a szponzorálást. Svédasztalos uzsonnaevéssel fejeztük be az első napot. Búcsúzóul szép gyermekénekeket énekeltünk el, és tánccal szórakoztattuk egymást.
A 2015-2016-os tanév első szülői értekezlete
Kedves Szülők!
Szeptember 24-én, csütörtökön 14:30-tól az iskola ebédlőjében összevont szülői értekezletet tartunk. Ezt követően az osztályokban szülői értekezlet kezdődik az osztályfőnökök vezetésével. Szeretettel várjuk Önöket!
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Zvonenia
Štvrtok 19. 3. 2026Kalendár
- mar
- 18
- Hodina odpadla z org.dôvodov- Szervezési okok miatt a tanításí óra elmaradt
5.C, 5.D, 6.C, 6.D, 7.C, 7.D, 8.C, 8.D, 8.E - 18.-19. 3.
- Vyučovacie voľno
- Hodina odpadla z org.dôvodov- Szervezési okok miatt a tanításí óra elmaradt
- mar
- 18
- Testovanie 9 - Tesztelés 9
9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 18.-19. 3.
- Školská udalosť
- Testovanie 9 - Tesztelés 9
- mar
- 17
- Ochrana života a zdravia - Élet- és egészségvédelmi nap
5.C, 5.D, 6.C, 6.D, 7.C, 7.D, 8.C, 8.D, 8.E - 17. 3.
- Školská udalosť
- Ochrana života a zdravia - Élet- és egészségvédelmi nap
- mar
- 16
- Príprava na Testovanie 9 z predmetov: MJL, SJSL a MAT – Felkészülés a Tesztelés 9-re magyar nyelvből, szlovák nyelvből és matematikából
9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 16.-17. 3.
- Školská udalosť
- Príprava na Testovanie 9 z predmetov: MJL, SJSL a MAT – Felkészülés a Tesztelés 9-re magyar nyelvből, szlovák nyelvből és matematikából
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje



