Hlavná stránka
Madáretető szépségverseny és kiállítás
A téli hónapokban nagyon nehezen találnak táplálékot az itthon maradt tollas barátaink. Éppen ezért fontosnak tartottuk a madarak téli időszakban történő etetését ebben az iskolai évben is. A madarakat etető ember amellett, hogy gyönyörködik szárnyas látogatói látványában és jóleső érzéssel figyeli táplálkozásukat, egy nagyszerű emberi tulajdonságról is számot ad: önzés nélkül segít. A kreativitás és a segítőkészség találkozásából nagyon szép és különleges munkák születtek, összesen 33 darab. A tanulók munkáiból kiállítást szerveztünk, a versenyt pedig kiértékeltük.
Hazánk büszkeségei c. rajzpályázat - Szavazz a legjobbra!
A hazaszeretet érzését nem lehet elég korán elültetni a szívekben. Hisszük, hogy ha megfelelően gondozzuk, akkor ez az érzés egy életen át kitart. Ebben a szellemben jelentkeztünk a Hazánk büszkeségei c. rajzpályázatra, ahol Kovács Réka Andrea /4.A/ osztályos tanuló rajzát kiválasztották. A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány saját Facebook-oldalán közönségszavazásra bocsátotta a rajzokat.
Betlehemezés az alsó tagozaton
A karácsonyi időszak egyik kiemelkedő népszokása a betlehemezés, melyet házról házra járva adtak elő, hogy köszöntsék a háziakat és hirdessék Jézus születését. A 2.A és a 2.D tanulói is így tettek, útba ejtve a Református óvodát, az Iskola utcai óvodát és a Városházát is.
-KS,Bsz-
Értesítés
A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesít mindenkit, hogy a tanulóknak 2023. december 22-én /pénteken/ igazgatói szabad lesz. A tanítás 2024. január 8-án /hétfőn/ folytatódik.
Drónverseny
Drónversenyt rendeztek a Füleki Gimnáziumban, amelyre december 15-én került sor. A versenyzőknek egy akadálypályán kellett végigvezetniük a drónt, először kézi vezérléssel, majd programozott irányítással. A drónversenyt követően tanulóinkat egy fizikai kísérletekkel összekötött vetélkedővel is meglepték a szervezők. Nyolcadikosainkra mindkét verseny után joggal lehetünk büszkék.
Advent két kis gyertyalángja
2023. december 10-én (vasárnap) a városi parkban sor került a második adventi gyertya meggyújtására. A rendezvényt Nagy Katalin, iskolánk igazgatója nyitotta meg. Ezt követően ntű. Fazekas Ágnes református lelkész hirdette az igét és mondott adventi áldást, miközben a koszorún meggyújtották a második gyertyát. Majd iskolánk tanulóinak zenés-verses összeállítása következett, ahol a 4. és 7. évfolyam tanulói szavaltak és énekeltek. A Csicsergők énekkar - közel 80 tanuló - pedig lélekmelengető énekekkel emelte a rendezvény
hangulatát. Az összejövetelt városunk polgármestere, Győrfi Erika zárta ünnepi jókívánságaival.
Mikulás party a Szabadidőközpontban
2023. december 8-án Mikulás bulin vettünk részt iskolánk diákparlamentjének tagjaival, valamint néhány hatodikos és hetedikes tanulóval a Szabadidőközpontban. A helyi szlovák alapiskola diákjaival szórakozhattunk, illetve különféle versenyjátékokon mérettethettünk meg. A játékok nyertesei értékes tárgyi nyereményekben részesültek, ezúton is köszönöm iskolánk vezetőségének a támogatást. Nagyon jól éreztük magunkat, a hangulat fergeteges volt. Köszönjük a Szabadidőközpont dolgozóinak a jó hangulatot és a tartalmas estét.
Reméljük, hamarosan újra találkozunk!
ANGOL NYELVI OLIMPIA - iskolai forduló
November 30-án zajlott az angol nyelvi olimpia iskolai fordulója. Az 1A kategóriában 8, az 1B kategóriában 9 tanuló kapcsolódott be a versenybe, melynek során nyelvtani, nyelvhasználati, szövegértési és szóbeli szövegalkotási feladatokat oldottak meg. A versenyezúttal is nagyon szoros volt. Az eredmények a következőképpen alakultak:
Az 1A kategória:
Gergely Bence (6.A) – 1. hely
Mészáros Zoé (6.A) és Vavrek István (6.A) – megosztott 2. hely
Az 1B kategória:
Tóth Claudia (8.B)– 1. hely
Dusza Hanna Zsófia (8.A) – 2. hely
Thuza Gréta (8.A) – 3. hely
Iskolánkat a járási fordulóban Gergely Bence és Tóth Claudia képviseli.
Minden résztvevőnek gratulálunk a szép teljesítményhez!
A további fordulókhoz eredményes felkészülést és sok sikert kívánunk!
Lövészverseny Nagyrőcén
Nagyrőcén december 6-án és 7-én lezajlott lövészversenyen diákjaink kiváló teljesítményt nyújtottak. Az első napon Iván Ádámnak a 22 versenyző közül az 5. helyezést sikerült megszereznie. A második napon Kuba Dávid még sikeresebben szerepelt. A 27 versenyző közül a 2. helyezést sikerült megszereznie. Ennek köszönhetően képviselheti iskolánkat a kerületi fordulóban. A többiek jól bírták a gyűrődést, rengeteg új tapasztalattal tértek haza, melyeket az előttük álló versenyeken kamatoztathatnak.
Ypsilon - slovina je hra
Iskolánk idén is bekapcsolódott a játékos szlovák nyelvtani feladatokból álló ,,Ypsilon“ versenybe. Ez a verseny elsősorban szlovák iskolások részére van meghirdetve, de ötödikes és hatodikos diákjaink legjobb tudásuk szerint igyekeztek megbirkózni az igényes feladatokkal. Sok szerencsét kívánunk nekik a januári sorsoláson, ahol értékes díjak lesznek kisorsolva az ország legsikeresebb tanulói közül.
AZ AIDS VILÁGNAPJA
1988 óta a WHO kezdeményezésére december elsején tartják az AIDS Világnapját. Ezen a napon a világ minden táján rendezvényeket szerveznek azzal a fő céllal, hogy felhívják a figyelmet a HIV-vel élő emberekre és a HIV/AIDS járvány elleni küzdelemre. Iskolánk minden évben bekapcsolódik ebbe a mozgalomba, hogy a különböző előadásokkal bővítse a tanulók tudáshátterét.
Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?
Iskolánk bekapcsolódott a tornaljai Integrált Gondozási Ügynökség kérésére a „Koľko lásky o.z.” társulás által meghirdetett jótékonysági gyűjtésbe. A cipősdobozokkal városunk ápolásra szoruló nyugdíjasait leptük meg, hogy számukra is meghittebbé tegyük az ünnepeket. Iskolánk tanulói örömmel töltötték fel a dobozokat olyan ajándékokkal, amelyek örömet okozhatnak a legidősebb korosztálynak. Összesen 71 cipősdoboz telt meg édességgel és szívből jövő apróságokkal. Ezúton is szeretnénk megköszönni a szülőknek és a tanulóknak, hogy segítettek megtölteni a cipősdobozokat.
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Prihlásenie
Zvonenia
Utorok 17. 6. 2025Kalendár
- jún
- 18
- 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.D, 6.C, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 7.E, 8.A, 8.C, 8.B, 8.D, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D
- 18. 6.
6-7 - Vyučovacie voľno
- 18. 6.
- jún
- 18
- Školský výlet - Osztálykirándulás
8.A, 6.B, 9.B, 9.C - 18. 6.
- Školský výlet
- Školský výlet - Osztálykirándulás
- jún
- 17
- Školský výlet - Osztálykirándulás
1.A, 1.B - 17. 6.
- Školský výlet
- Školský výlet - Osztálykirándulás
- jún
- 17
- Z technických príčin sa nevyučovalo-Technikai okok miatt a tanítás szünetel
5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 7.E, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D, 1.A, 1.B, 1.C, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 3.D, 4.A, 4.B, 4.C - 17. 6.
4-7 - Vyučovacie voľno
- 17. 6.
- Z technických príčin sa nevyučovalo-Technikai okok miatt a tanítás szünetel
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje