• ISMERJ MEG MINKET tehetséges roma tanulók fesztiválja

          • A 3.A és a 3.D osztály tanulói már harmadik alkalommal vettek részt Rimajánosiban az ISMERJ MEG MINKET tehetséges roma tanulók fesztiválján. Ezúttal a Doja a cigánytündér c. mesefeldolgozást adták elő. Előadásuk nagy sikert aratott, amiért dicséretet érdemelnek. Reméljük, hogy még sok ilyen kellemes délelőttben lesz részünk.

          • Könyvvásár

          • Iskolánkon idén is sor került az őszi könyvvásárra, ahol tanulóink sok-sok könyv közül válogathattak. Mindeki talált kedvére valót, öröm volt nézni a sok csillogó szemű gyereket, akik vidáman nézelődtek. Meg kell említeni, hogy a könyvvásár alatt eladott könyvek árának 10 %-a az iskolai könyvtárat gazdagítja:)

             

          • Minden könyv ad valamit

          • Az alsó tagozaton ismét megrendezésre kerültek a könyvtári órák, melyeknek legfőbb célja az olvasóvá nevelés. A foglalkozásokon Nógrádi Gábor: Segítség, ember! c. könyvével ismerkedhettek meg a gyerekek. Vajon mit gondolnak az állatok rólunk? Vajon mit mondanának nekünk, ha emberi nyelven megszólalhatnának? Negyvenöt állat beszél, morog, kacag, kiabál benne, és kevés dicséri az embert. Mind ugyanazt szeretnék, ugyanazt mondják: tudjuk, hogy szereted az állatokat, és mi is szeretünk téged, de kérünk, ésszel szeress bennünket, ne csak szívvel! Az őszi könyvvásáron, ami az elmúlt hetekben zajlott az alsó tagozatos könyvtárban, többek között ennek a könyvnek a megvásárlására is lehetőség nyílt. Az iskola folyosóján megtekinthetők a tanulók kedvenc és védett állatokkal kapcsolatos munkái. Ne feledjétek: Olvasni jó! Bódi Szilvia és Horváth Zsuzsa

          • Mikulás kupa 2018

          • Idén is megrendezésre került iskolánkon a minifoci-bajnokság a Mikulás kupáért, ahol 5. és 6. évfolyamos tanulóink az élen végeztek. GRATULÁLUNK a szép teljesítményhez!

          • Bavme deti športom

          • 2018. november 15-én iskolánk másodikos tanulói sportversenyen vettek részt Besztercebányán, ahol sikeresen szerepeltek és dicséretben részesültek. A „Bavme deti športom” elnevezésű atlétikai versenyen tanulóink 21 alapiskolával mérték össze erejüket és ügyességüket. A versenyszámok között szerepelt: a kitartó futás, akadálypálya, ugrókötelezés, dobás nehezített labdával. A felkészülést tovább folytatják, reméljük, hogy jövőre ugyanilyen szépen szerepelnek majd. Felkészítők: Molnár Zsuzsa és Árvai Diana.

          • Értesítés!

          • A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesít mindenkit, hogy 2018. december 12-től (SZERDÁTÓL) a tanítás zavartalanul folytatódik!