Újdonságok-Novinky
Tanévnyitó
Felejthetetlen élmények Sátoraljaújhelyen
Augusztus 3–8. között 18 diákunk vehetett részt a III. Összmagyar Anyanyelvi Táborban, amelyet a Rákóczi Szövetség szervezett Sátoraljaújhelyen. A tábor célja a magyar nyelv és kultúra ápolása, valamint a világ 19 országából érkező, közel 900 magyar ajkú fiatal összekapcsolása és közösségének építése volt. A vasárnapi érkezés és ünnepélyes megnyitó után ismerkedési est várta a résztvevőket, amely megalapozta a jó hangulatot az egész hétre. A hét elején közösségi feladatokkal indult a program: csapatzászló készítés, témafeldolgozás,
majd séta a Nemzeti Összetartozás Hídján. A nap fénypontja a kirándulás volt a Magyar Nyelv Múzeumába és a borsi Rákóczi-kastélyba. Másnap a „programkavalkád” részeként kézműves foglalkozások, íjászat, sport és fegyverbemutató színesítette a napot, emellett kirándulások Füzérradványba (Károlyi-kastély), Füzér várához, valamint a nagyobbaknak sárkányhajózás a Bodrogon. A napot jó hangulatú táncház zárta. A hét további részében beatbox-színház, vidám közös fürdőzés a medencében és kulturális foglalkozások követték egymást. A tábor ideje alatt a gyerekek új barátokat szereztek, fejlesztették kreativitásukat és bővítették történelmi ismereteiket. A résztvevők egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy a tábor nemcsak szórakoztató és élménydús
volt, hanem maradandó emlékeket is adott számukra. Köszönjük, Rákóczi Szövetség!-VTK, FH-
7
Chránime deti - ochrana na školách
Pomoc deťom
chranimedeti@minv.sk
V súvislosti s plnením úloh s ochranou mäkkých cieľov
na školách zverejňujeme kontaktné údaje na miestne
obvodné oddelenie Policajného zboru TORNAĽA.
Určený policajt v súvislosti s ochranou mäkkých cieľov
na školách v služobnom obvode OO PZ Tornaľa,
Csaba Szőke Mail: csaba.szoke@minv.sk
Obvodné oddelenie PZ TORNAĽA
Ul. Letná č. 6
982 01 Tornaľa
Stála služba: 0961 683 903
Mail: oora.tornala@minv.sk
Mail pre projekt: chranimedeti@minv.sk