Újdonságok-Novinky

          • Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepsége

          •         Az elmúlt évek hagyományait követve idén is ünnepélyes keretek között zajlott az országos tanévnyitó, melynek ezúttal Rozsnyó adott otthont. A szlovákiai magyar oktatás képviselői diákok, szülők, pályakezdő pedagógusok és neves vendégek jelenlétében 2011. szeptember 3-án (szombaton) délután a püspöki székesegyházban nyitották meg a 2011/2012-es tanévet.
                   „Bármely népcsoport, így nemzeti közösségünk jövője is, a gazdasági és a társadalmi hatások mellett, az iskolák falai között formálódik. A hagyományos és az új tudásanyag, az egyetemes, emberi és nemzeti értékek, az anyanyelv és a társas kapcsolatok formáinak átadása és kialakítása, a család mellett ma is a nevelési és az oktatási intézményekre hárul. A szeptemberi iskolai tanévkezdések, kell, hogy az iskolák fölöttébb szükséges voltát tudatosítsák bennünk, közösségünkben és a társadalomban.”
                    Ezen indíttatásokból rendezték meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége hagyományosan ebben az évben is a "Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségét", melyre 2011. szeptember 3-án (szombaton) 14.00 órai kezdettel Rozsnyón, a püspöki székesegyházban került sor.
                     Az országos tanévnyitó ünnepségén részt vettek azok a fiatal pedagógusok, akik az idén fejezték be felsőfokú tanulmányaikat, és szeptembertől a felvidéki magyar iskolákban kezdik el pedagógiai hivatásukat.

                   Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött, melynek során bemutatkoztak a környék alapiskoláinak első osztályos tanulói. Az istentiszteletet az ünnepi köszöntők követték. Az értékre nevelő példa címmel előadást tartott Korzenszky Richárd, a Tihanyi Apátság perjele. A pályakezdő pedagógusokat tapasztalt kollégák indítják útjukra, és elhangzott a tanévnyitó résztvevőinek üzenete a magyar iskolákba. 

          • Ünnepélyes tanévnyitó

          •  

             

            „Csak az a Tiéd, amit odaadtál,
            csak az, mi minden kincsnél többet ér,
            a tett, a szó, mit szeretetből adtál, veled marad,
            s örökké elkísér.”

             

                        2011. szeptember 5, reggel 9 óra – ez az időpont a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai számára a nyári szünidő végét jelentette, ekkor ugyanis Nagy Katalin, iskolánk igazgatónője, Tornalja város polgármesterével, Szögedi Annával, Balajti Lajos hivatalvezetővel, valamint Helembai Milena iskolaügyi szakosztályvezetővel, hivatalosan is megnyitotta a 2011/2012-es tanévet. Idézzük fel az igazgató néhány gondolatát:

                       „Kedves Tanulók! Valamennyien még a nyári élmények hatása alatt álltok, nem is igen akarjátok elhinni, hogy már véget is ért a júniusban még olyan hosszúnak tűnő nyári szünet. Másrészt mégis örülünk annak, hogy újra látjuk az ismerős arcokat, a hiányzó barátokat.

            Nagy örömömre szolgál, hogy körbetekintve sok-sok mosolygós arcot, vidáman csillogó szemet látok magam körül. Meg kell, hogy állapítsam, hogy sokat nőttetek, erősödtetek ezen a nyáron. Nekem úgy tűnik, hogy mindenki megfogadta júniusi intelmeimet, s a szünidőben valóban sokat pihentetek, játszottatok a szabad levegőn, így most testileg  lelkileg felkészülve vágtok neki az új tanévnek.

            Szeretettel üdvözöllek benneteket kedves elsőseink! Nem vagyunk teljesen ismeretlenek egymás számára, hiszen szinte minden tanító nénivel, tanító bácsival, illetve nevelő nénivel találkozhattatok már, az elmúlt év folyamán,  amikor  részt vettetek a beíratási programunkon. Jól tudom, hogy sokan tekintetek úgy az iskolára, mint egy csodára! Bízom benne, hogy nem csalódtok, s szüleitekkel együtt felfedező kalandként élitek meg az iskolás éveket, és öröm, derű vár rátok a betűkkel és számokkal való ismerkedés közben.

            Mától kezdve iskolánk tanulóiként üdvözöllek benneteket. Kívánom, hogy választásotok, illetve Szüleitek választása megvalósítsa reményeiteket, elvárásaitokat. Szeretném  köszönetemet  kifejezni a szülőknek a bizalmukért, segítségükért, azért, hogy minket választottak, hogy magyar iskolába íratták gyermekeiket,   mert nem feledkezhetünk meg egy pillanatra sem arról, hogy gondolkodásunk, boldogulásunk, műveltségünk csak a helyesen, szépen beszélt és írt anyanyelv alapján képzelhető el.

             (…)

            Tekintsük át, mi is történt iskolánk környékén az elmúlt időszakban és a nyári szünetben!

            A nyár folyamán sem állt meg a munka iskolánkban!

            - Tanulóink a nyáron hagyományainkhoz híven sikeres,  2 hetes napközis táborban vehettek részt, az alsó tagozatos tanító nénik és nevelőnénik gondoskodásának köszönhetően. A jó hangulatú rendezvényről hamarosan élménybeszámolókat olvashatunk, képeket nézhetünk az iskola honlapján.

            - Uniós pályázat és az önkormányzat segítségével az elmúlt tanév során befejeződtek  a főépület felújítási munkálatai, sor került  az épület szigetelése, nyílászárók cseréje, és a tetőtér beépítése, ezáltal  3 teljesen felszerelt informatika-teremre , 2 új nyelvi teremre és egy konferencia teremre tettünk szert az új részben.

             - Egy másik uniós pályázatból ami még az idei iskolai évben is folytatódik felszereltünk egy 16  fős nyelvi laboratóriumot. A vadonatúj oktatástechnikai eszközök is biztosítják a rendkívül jó feltételeket a közös munkához.

            - 5 osztályteremben kicsréltük a  balesetveszélyes padlóburkolatot és  a festési munkálatokkal megújultak ezek a tantermek is

             - a nyár folyamán az új ablakokra redőnyöket szereltettünk, valamint sokat dolgoztunk az épület esztétikai javításán.

            Végezetül pedig   szeretnék köszönetet mondani a fenntartónak , Tornalja  város önkormányzatának és  mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ilyen szép környezetben kezdhetjük meg az új tanévet. 

            (…)

            Köszönöm munkatársaim és tanulóink nevében,hogy  a fentartó az  oktató-nevelő munkánkhoz szükséges feltételeket a következő tanévre is biztosítja, s hogy lehetővé tette hogy  a 2011/2012-es tanévben több mint 800 tanuló ülhet  be az iskolapadba a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában.

            Kollégáimnak sikeres munkavégzést , sok örömet, töretlen hitet, a pedagógustársakkal megélt jó csapatmunkát kívánok.
            Az idei tanévnek a következő gondolatok jegyében vágunk neki:

            Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.““

          • Itt a tanév vége...

            Minden diáknak és pedagógusnak tartalmas nyári szünidőt kívánunk!


            Csukás István: Tanévzáró

            Félre irka, sutba táska,
            vidám szemünk ne is lássa,
            vigyük gyorsan a padlásra,
            őszig legyen ott lakása.

            Elő sárkány, elő labda
            szállj az égnél magasabbra.
            Gyere, állj be a csapatba,
            estig ne is hagyjuk abba.

            Vár a víz és vár a partja,
            vár a nyári rét, a tarka,
            szívünk dobog, bőrünk barna,
            ki erre fut, ki meg arra.

            Félre irka, sutba táska,
            vidám szemünk ne is lássa,
            vigyük gyorsan a padlásra,
            őszig legyen ott lakása.

          • Ballagás

            „Őrizd meg az embert magadban, hogy jogod legyen a szóhoz,
            hogy súlya legyen szavaidnak.
            Legyen előtted mindig út!
            Hátad mögött fújjon mindig a szél!
            Arcodat melegen süsse a nap!
            Az eső puhán essen földjeidre!
            Míg újra találkozunk, hogy méltó maradj a munkához!“

            A termekben mindenütt virágcsokrok, a padokon tarisznyák, az arcokon boldog mosoly, vagy éppen könnyek, a folyosókon gratuláló, ajándékot átadó vagy éppen fényképeket készítő szülők, ismerősök, diáktársak – ezek bizony mind a ballagás tartozékai. Kilencedikeseink búcsújára 2011. június 29-én került sor a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola épületében.

            Diákjaink meghatva vagy éppen boldogan nevetgélve, énekelve járták végig – talán utoljára – az ismerős folyosókat és tantermeket.

            A 70 búcsúzó diák először a nyolcadikos diáktársaktól búcsúzott el, majd ez után az iskola éttermében került sor az ünnepély központi részére. Itt történt meg az iskolazászló ünnepélyes átadása is a következő tanév végzős évfolyamának. A ballagóktól Nagy Katalin igazgató búcsúzott a következő gondolatokkal: „Néhány életrevaló dolog búcsúzóul a tarisznyátokba, vigyétek Magatokkal a hosszú útra: az önzetlenséget, a reményt, a felelősségtudatot, a derűt, a fiatalos lendületet, és a céltudatosságot. Legyen szavatoknak értéke, tetteiteknek gyümölcse, személyiségeteknek kincse. Szívetek és lelketek legyen a helyén, telve mindig értékekkel, melynek forrása és célja van.“
            Az ünnepi beszéd után következett ballagóink színvonalas műsora. Az irodalmi és a zenei műsorszámok között hangzott el diákjaink „búcsúbeszéde“, melyben megköszönték a szülők, a tanárok eddigi segítségét és fáradhatatlan munkáját. A szülők nevében Schwartz Katalin mondott köszönetet és sok sikert, kitartást kívánt ballagóinknak.
            „A szárny megnőtt, üresen áll a fészek
            csak álom volt a szép diákvilág.
            S mint a fecske az alkonyati szélnek,
            ma szárnyat bont egy sereg diák.”

          • A tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesíti a szülőket és a tanulókat, hogy 2011.5.30-án /hétfőn/ osztályok fenyképezkedésére kerül sor az iskolánkon.

        • XX.Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny
          • XX.Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny

          •  Szeretettel gratulálunk iskolánk alsó tagozatos diákjainak: Babús Lindának, Pierzchala Virág Annának, Szőke Andrásnak és Szőke Istvánnak (felkészítőik: Okos Zsuzsa, Kiss Sarolta, Tímár Csilla) a XX.Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen elért kimagasló eredményéért.

          • Beíratás az I. évfolyamba a 2011/2012-es tanévre

          •     A tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesíti a szülőket, hogy a beíratás az I. évfolyamba a 2011/2012-es iskolai évre 2011. január 28-án (péntek) 14.00-tól 18.00-ig, valamint 2011. január 29-én (szombat) 8.00-tól 14.00-ig lesz a Béke utcai „B“ épületben.
            Szeretettel várjuk a tisztelt szülőket gyermekükkel együtt. (A beíratáshoz szükséges a gyermek keresztlevele!)

          • Nyitott nap

          •       A tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesíti Önt és gyermekét, hogy 2011. január 19-én (szerda) a Béke utcai „B“ épületünkben nyitott napot tartunk az  I. évfolyamban, ahol betekintést nyújtunk az iskolánkban folyó munkába. Ezzel szeretnénk segítséget nyújtani döntésükben az iskolai beíratásnál.
            Előlegezett bizalmukat előre is köszönjük.

        • Karácsonyi üdvözlet
          • Karácsonyi üdvözlet

          • Kazinczy Ferenc Alapiskola minden pedagógusának, alkalmazottjának, minden kedves tanulónknak és szüleiknek kellemes szünidőt, békés, boldog karácsonyt és sikeres új esztendőt kíván az iskola igazgatósága.

          • Közeleg a téli szünidő

          • A téli szünidő 2010. december 20-án (hétfő) kezdődik (utolsó tanítási nap december 17, péntek) és január 9-én ér véget (vasárnap). A tanítás január 10-én (hétfő) folytatódik. Mindenkinek kellemes szünidőt kívánunk!

          • Őszi szünidő

          • Az őszi szünidő 2010. október 29-én (péntek) kezdődik (utolsó tanítási nap október 28, csütörtök) és november 2-án ér véget (kedd). A tanítás november 3-án (szerda) folytatódik. Mindenkinek kellemes szünidőt kívánunk!

          • Össziskolai szülői értekezlet

          • 2010. október 4-én 15.00 órai kezdettel össziskolai szülői értekezlet lesz megtartva az iskola ebédlőjében, amely után osztályszülői értekezletek következnek.

          • Humanitás napja

          • 2010. szeptember 24-én a Tornaljai Szabadidőközpont szervezésében került  megrendezésre a Humanitás Napja elnevezésű rendezvény. Iskolánk pedagógusai és tanulói aktívan belekapcsolódtak a jótékonysági futásba és gyűjtésbe.

          • Juhász Gyula: Október

          • Juhász Gyula:
            OKTÓBER

            A fény arannyal öntözi még
            A szőke akác levelét,
            De ez a fény, megérzem én,
            Már októberi fény.

            Az alkony lila fátyla alatt
            Tarka tehenek hada halad,
            Vígan elbődül, hisz haza tart,
            De ez már őszi csapat.

            A kertben tarkán égő színek,
            Virágok, dúsan vérző szívek,
            Rajtuk az este harmata ring,
            De ez már őszi pompa mind.

            Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
            Lelkemben vígan elringatok,
            Megszépül lassan, ami rég volt,
            De ez már októberi égbolt!

          • OKTÓBER

          •   Október az év tizedik hónapja a Gergely-naptárban.
            A latin octo szóból származik, melynek jelentése nyolc – utalva arra hogy eredetileg ez volt a nyolcadik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint az október: mustonos. A népi kalendárium Mindszent havának nevezi, a protestánsok pedig gyakran reformáció hónapjának (mivel Magyarországon október 31-én tartják a reformáció ünnepét).

            A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek októberre:
            Mérleg (szeptember 23. – október 22.) és
            Skorpió (október 23. – november 21.).

            •október utolsó vasárnapján 3 órakor állítjuk vissza az órát egy órával, ami a nyári időszámítás végét és a téli („normál”) időszámítás kezdetét jelenti.
            •A szökőévek kivételével az október a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint a január
            •október 1.:
            zenei világnap – UNESCO (1975 óta)
            idősek világnapja – ENSZ(1991 óta)
            •október 6.:
            nemzeti gyásznap – az aradi vértanúk kivégzése
            •október 10.:
            Lelki egészség napja – 1994 óta
            •október 15.:
            A fehér bot napja
            Nemzetközi gyalogló nap
            •október 16.:
            Élelmezési világnap
            A Kenyér világnapja
            •október 17.: A Szegénység elleni küzdelem világnapja
            •október 18.: A Magyar Festészet napja
            •október 20.: A Csontritkulás világnapja
            •október 21.: Földünkért világnap
            •október 23.:
            a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe – az 1956-os forradalom kitörése
            a köztársaság napja – köztársaság kikiáltása 1989. október 23-án
            •október 24.:
            az ENSZ napja
            Magyar Operett napja
            •október 31.:
            őszirózsás forradalom
            a reformáció ünnepe
            •Október első vasárnapja: az Állatok világnapja 1966, 1991 óta tartják Magyarországon is
            •Október 4-10. között: Űrkutatási világhét (1999)
            •Október második szerdája: A természeti katasztrófák világnapja
            •Október második péntekje: a Tojás világnapja
            •Október negyedik hétfője: Iskolai könyvtárak világnapja
            •Október utolsó munkanapja: Takarékossági világnap
            •A hónap utolsó vasárnapján a nyári időszámítás vége

             

    • Kontakty

      • Základná škola Ferenca Kazinczyho s VJM,Tornaľa - Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Tornalja
      • 047/5522396
        0918 756 936
      • Mierová 45
        98201 Tornaľa
        Slovakia
      • 37833693
    • Prihlásenie