• DECEMBER 6. - MIKULÁS

          • 2022. december 6-án Mikulás-ünnepséget tartunk az alsó tagozat részére az iskola ebédlőjében 8.30 órától. A felső tagozatos tanulók az osztályokban tartják az ünnepséget. A felső tagozat a 4. óra után, az alsósok pedig az 5. óra után ebédelnek. Jó szórakozást kívánunk mindenkinek! 

          • Projekt „Tudom, hogy mit eszek“

          • A Nestlé Healthy Kids világprogram „Tudom, hogy mit eszek“ elnevezésű projektébe a 6.B osztályos tanulók részvételével idén is bekapcsolódtunk.

            A program  célja, motiválni a tanulókat a kiegyensúlyozott életmódra és a helyes étkezési szokásokra.

            -AHA-

          • Ökoházak projektnap iskolánkon

          • A gyermekeknek és a felnőtteknek is fontos tudniuk, hogy hogyan lehetne az otthonukban, iskolában vagy a munkahelyeken csökkenteni a felesleges energiafogyasztást. Éppen ezért iskolánk is fontosnak tartotta, hogy tanulóink megismerkedjenek  az ökoház projekttel, amelyre 2022.11.25 -én került sor. A projekt keretén belül elhangzott 3 prezentáció, amelyeket Molnár József a 9.A osztályból,  Mag Bíborka  a 9.B osztályból, valamint Eötvös  Bernadett a 8. A osztályból adtak elő kiválóan.  A felkészítő pedagógusok PaedDr. Barnócky Anita, PaedDr. Gulyás Veronika és PaedDr. Pierzchala József voltak.  Az egyes évfolyamok tanulói megtudhatták, hogy az ökoház vagy zöld ház olyan építmény, ami a legkisebb káros hatást gyakorolja a környezetére, előtérbe helyezi a környezetben fellelhető építőanyagokat. Káros anyag kibocsátása alacsony és nagy hangsúlyt fektet a zöld növényzet termesztésére házon belül és kívül. Mindeközben fontos a szemét osztályozása, a komposztálás, a bicikli parkolók kialakítása, valamint az elektromos autók töltőállomásának létesítése. A zöld házak célja az emberek egészségének javítása,megőrzése, valamint az életkörnyezet magasabb minőségének elérése. Az előadások után tanulóink egy kvíz során leellenőrizhették újonnan szerzett ismereteiket. A kiértékelt kvízfeladat bebizonyította, hogy a tanulók nagyon ügyesen megjegyezték az új információkat, és erről több csapat is oklevelet  vehetett át a projektnap végén. Bízzunk benne, hogy ezek az információk fokozatosan a gyakorlatban is át lesznek ültetve. Gratulálunk az előadóknak és az ügyes csapatoknak!

             

              PaedDr. Barnócky Anita

          • LÖVÉSZVERSENY

          • November 23-án iskolánkat a következő tanulók képviselték a Nagyrőcei járás bajnokságán: Iván Ádám /6.A/, Árvai Nimród /6.A/, Szabon  János /7.A/, Kovács Ádám /9.B/, Csók Dominik Krisztián /9.B/ és Cselényi Vanessza /9.B/. A mezőny nagyon erős volt. Tanulóink példásan képviselték iskolánkat. A dobogós helyezéstől csak néhány pont választotta őket el.

            -PJ, IL- 

          • TECHNIKAI OLIMPIÁSZ

          • 2022. november 24-én került sor a Technikai Olimpiász járási fordulójára. Iskolánkat Garaj Márk, 7.A osztályos tanuló képviselte. A megmérettetés elméleti tesztből és gyakorlati feladványból állt. Műszaki dokumentáció alapján szerszámok, munkaeszközök felhasználásával Márk egy mobiltelefon állványt készített. Gratulálunk a sikeres megoldáshoz!


            -AHA-

          • YPSILON

          • Iskolánk idén is bekapcsolódott a játékos szlovák nyelvtani feladatokból, illetve szövegértésből álló ,,Ypsilon“ versenybe. Ez a verseny elsősorban szlovák iskolások részére van meghirdetve, de ötödikes diákjaink legjobb tudásuk szerint igyekeztek megbirkózni az igényes feladatokkal. Sok szerencsét kívánunk nekik a januári sorsoláson, ahol értékes díjak lesznek kisorsolva az ország legsikeresebb tanulói közül.

            Naša škola sa aj tento rok zapojila do jazykovej súťaže zo slovenského jazyka. Súťaž ,,Ypsilon” je určená v prvom rade pre slovenské školy, ale naši piataci sa pokúsili  dosiahnuť čo najlepší výsledok pri písaní písomných testov. Prajeme im veľa šťastia na januárovom žrebe, keď organizátori vylosujú vecné ceny z najúspešnejších súťažiacich Slovenska.  

            -MT-

             

          • FALUSI HAGYOMÁNYOK HETE

          • Idén újra megrendezésre került a Falusi Hagyományok Hete regionális fesztivál. Négy helyszínen zajlottak a foglalkozások, amelyeken iskolánk tanulói is nagy lelkesedéssel vettek részt. Nagybalogon népi játékokkal ismerkedtek, Dereskben kézműves foglalkozáson ügyeskedtek, Sajógömörön pedig népdalfesztiválon énekelhettek szebbnél szebb magyar népdalokat a diákok. Külön öröm számunkra, hogy e programsorozat keretén belül a mesemondó fesztiválnak iskolánk adott otthont, amelyen több környékbeli iskola is képviseltette magát. Köszönjük a sok szép élményt és a szívélyes fogadtatást! 

            “Az ifjú nemzedékeknek is át kell adni a népi hagyományok értékeit. Nagyon fontos, hogy ezeket a hagyományokat ne felejtsük el.“   Timaffy László 

            -CzE-

          • Színházban jártunk

          • November 15-én a 7.A és a 6.A osztály tanulói a rozsnyói Actores Színház Sherlock Holmes című
            szlovák nyelvű előadását tekintették meg. A cselekmény érthető volt, tele fordulatokkal, a gyerekek
            által is használt poénokkal. Mindenki nagyon élvezte a színvonalas előadást!

            -KA

          • A mesék világa - Könyvtári órák az alsó tagozaton

          • „Egyik legősibb és legértékesebb örökségünk a magyar népmese. A magyar lélek szólal meg benne. “ Wass Albert

            Az alsó tagozaton ismét megtartottuk a hagyományos könyvtári órákat.

            A tanulók a mese csodálatos világában barangoltak, miközben új dolgokat tanultak és jól szórakoztak.

            -BSz és HZs-

          • Értesítés

          • A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy 2022. november 18-án /pénteken/ a tanulók igazgatói szabadot kapnak. Ezen a napon nem lesz tanítás. A tanítás 2022. november 21-én /hétfőn/ folytatódik.

          • Iskolahívogató

          • Varjú tolla, béka lába,

            Gyere el az iskolába.

            Seprűnyélre felpattanva,

            vágtass velünk a kalandra!“

            November 10-én óvodás gyermeksereg látogatott iskolánkba. Míg szüleik PaedDr. Strédl Terézia, Phd. egyetemi docenssel beszélgettek az iskolaérettségről, addig a gyermekek a tornateremben különféle foglalkozásokon vettek részt. Varázsejtőernyőnk segítségével Meseországba varázsoltuk őket, ahol bejártuk Varázsmezőt, Manólakot, a Bűvös erdőt és az Elvarázsolt kastélyt. A próbatételek teljesítése után mindenki elnyerte méltó jutalmát. 

            Szeretettel várunk mindenkit következő alkalomra!

            -CZE-

          • Környezetünk - életünk – pedagógiai projekt

          • „Az erős gyökerek azok, amelyek mindig segítenek.”

            Ezzel a szép gondolattal vezették be a 9. B osztályos tanulók a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola projektjét, amely Ádám Zita,  az SZMPSZ tiszteletbeli elnökasszonyának szervezésében valósult meg Bátkában, november 11-én.

            Iskolánk, fennállása óta szorosan kötődik a természethez és annak védelméhez.

            Európai viszonylatban azért különleges intézmény ez, mert területén található ma a világrész legnagyobb platánfa-monokultúrája, amely száz egyedből áll.

            Mivel iskolánknak ilyen hagyományai vannak, nagyon örültünk annak a lehetőségnek, hogy egy különleges kertet hozzunk létre. Pedagógusaink vezérletével nagy lendülettel vágtunk bele célunk megvalósításába.

            Először is abban egyeztünk meg, hogy ez egy hosszútávú projekt lesz, amely nem fog kimerülni a fák elültetésében.

            25 facsemetét ültettünk el, melyeket szponzori akció keretében kaptuk.

            Valahol az járt a fejünkben, hogy ezek a fák még 100 év múlva is itt fognak állni, az utánunk következő generációk is örömmel fognak megpihenni alattuk.

            Mivel nagyon kötődtünk ehhez a kerthez, elhatároztuk, hogy nevet adunk neki. Így lett Kazinczy sulipark a neve.

             

            Íme a mi Kazinczy parkunk,

            amivel oly sokat dolgoztunk.

            Teli raktuk fenyőfával,

            díszítettük pár lócával.

             

            Kapálgattuk, öntözgettük,

            s közben nagyokat nevettünk.

            Madaraknak otthont adtunk,

            mert madáretetőket oda kiraktunk.

             

            Sajnos e táj is szennyezett,

            eldobnak mindenféle szemetet.

            Meg kell e parkot őrizni,

            hogy később tudjunk itt tudásra szert tenni!

             

            Mindazt az értéket és szépséget, amit évmilliókon át a természet ránk hagyott, feladatunk megőrizni és védeni!

             

            Hencz Vivien, Eszrényi Bíborka, Koncz Barbara, Szabó Márton Levente

            -AHA-

          • iBobor - informatika verseny

          • Idén is bekapcsolódtunk az iBobor online informatikai versenybe. A feladatok megoldásánál az algoritmikus és a logikus gondolkodásnak van fontos szerepe. 

            A következő tanulók lettek a legsikeresebb megoldók:

            Fekiač Kiara - 7.A, Czetner Zita- 7.A , Deme Ákos György - 7.A, Fekiač Dávid- 6.A

            Czigány Péter – 8.A, Ikri István- 9.A, Szabó Emma – 9.A

            Gratulálunk!

            -ICS-

          • Magyar vagyok... Határtalanul

          • Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek a Magyar vagyok... Határtalanul nemzetközi rajzversenyen.

            A díjazott Simon Áron (4.B) lett. Elismerő oklevélben részesült Apostol Lili (4.B) és Tóth Lilla (4.B).

            Gratulálunk a tanulóknak!

            -HZS-

          • A Diákparlament tevékenysége az elmúlt időszakban

          • Az elmúlt időszakban Diákparlamentünk nagyon szorgalmasan tevékenykedett. Több érdekes programot szerveztünk kisebb és nagyobb diáktársunknak egyaránt.

            Szeptember 30-án Benedek Elek író emlékére és a népmese világnapja alkalmából mesedélutánt tartottunk az alsó tagozatos diákoknak. Mivel ezen a délelőttön kis diáktársaink sokat foglalkoztak a népmesékkel, ezért úgy gondoltuk, hogy inkább egy közismert regénnyel fogunk foglalkozni, a Micimackóval.  Felolvastunk részletet a regényből, majd a tanulók játékos feladatlapokat kaptak a hallottakkal kapcsolatosan. A foglalkozásvezetők Klement Kinga Kitty, Bláha Jázmin, Holló Betti és Hencz Vivien voltak.

            Az állatok világnapja alkalmából rajzversenyt hirdettünk szintén az alsó tagozatos diákoknak. Nehéz dolgunk volt kiválasztani a számtalan csodás rajz közül a legszebbeket. Végül a következő eredmény született:

            1-2. évfolyam:

            1. Terpák Lél - 1.A
            2. Miko Lara -  2.B
            3. Varga Róza Emma - 2.A

            Különdíj:             Melich István - 2.B

                                           Imrecze Eszter - 1.D

            3-4. évfolyam:

            1. Kertész Mária Magdaléna - 3.B
            2. Kovács Réka Andrea - 3.B
            3. Tóth Cynthia - 4.B

            Különdíj:             Pósa Réka - 4.B

                                           Vincze Liliana - 3.B

             Nagyon szépen köszönjük iskolánk vezetőségének a díjakat, a gyermekeknek pedig a szép alkotásokat!

            A zene világnapja alkalmából a Diákparlament tagjai a tanítási szünetekben különféle stílusú zenékkel kedveskedtek diáktársaiknak. Miko Lilianna és Holló Betti előadást tartott a 5-7. évfolyam tanulóinak – kitértek Yehudi Menuhin hegedűművész, valamint több zeneszerző munkásságára.

            Október 27-én iskolánk felső tagozatos tanulói halloweeni esten vehettek részt. A mintegy 110 jelmezes diák az est folyamán fantasztikusan érezte magát - táncoltak, különféle játékokban vettek részt. Köszönet iskolánk igazgatóságának, az Eszrényi családnak, valamint a tornaljai Minitnek a finom péksüteményekért.

                                                                                                          Hencz Vivien, elnök

          • Sikerünk a Kincskeresők országos konferencián

          • 2022. november 9-10. között Galántán került megrendezésre a XVII. Kincskeresők országos konferencia, melyen diákok mutatnak be olyan értékőrző előadásokat, amelyeket tanáraik segítségével készítettek el saját régiójukban végzett kutatások alapján. Idén harminckilenc munka előadói érkeztek a konferenciára Kassától Pozsonyig. A zsűriben Prokopp Mária, művészettörténész, Csonka Ákos, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa, zselízi helytörténész, Pék László, tanár,  valamint a neves archeológus, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója, Takács Mihály foglalt helyet. Iskolánk két hetedik évfolyamos diákja, Dusza Hanna Zsófia és Miklós Mária Noémi a „míjelés“ és a kalácssütés hagyományát dolgozták fel szülőfalujukban, Dereskben. A lányok kimagasló teljesítményt nyújtottak, melyet a zsűri aranysávos besorolással értékelt.

            Felkészítő pedagógusok: Varga Tóth Klára és Breznay Dávid

            Gratulálunk!

          • Könyvvásár

          • A tegnapi könyvvásáron az alsó tagozatos tanulók sok-sok szép könyv közül válogattak.

            -BSZ-