• Iskolai sportversenyek

          • Az elmúlt héten sportversenyeket rendeztünk.

            Az 5. és a 6. évfolyam tanulói kidobót játszottak.​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​

            A 7-9. évfolyam tanulói kosárlabdáztak.

          • Lélekmozgató

          • A Magyar Parasport Napja alkalmából rendhagyó foglalkozást tartottunk tanulóinknak.

            A Lélekmozgató program célja, hogy az ép emberek megértsék a fogyatékkal élők világát, és a sport által közelebb kerüljenek egymáshoz.

            A parasport ötlete egy lengyel orvos nevéhez köthető. A 2. világháború után az elkeseredett rokkant veteránokat a sport által próbálta visszaintegrálni a társadalomba. Mivel az ötlet bevált, egyre szélesebb körben kezdték ezt alkalmazni világszerte.

            A tanulók megismerkedhettek néhány neves magyar parasportoló életútjával, mint pl. Halassy Olivér, Illés Fanni, Vereczkei Zsolt.

            Remélem, az általam prezentált gondolatok megérintették tanulóink szívét, lelkét, és még jobban becsülik egészségüket, tisztelik a fogyatékkal élőket.

            K.G.

          • Lábtenisz-bajnokság Nagyrőcén

          • Iskolánk felső tagozatos diákjai lábtenisz-bajnokságon vettek részt Nagyrőcén, ahol a 3. helyen sikerült végezniük. Ezúton is gratulálunk nekik!

            -BD, IL-

          • XXX. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY - iskolai forduló

          • Iskolánkban 2023. 02. 17-én (pénteken) került megrendezésre a XXX. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY iskolai fordulója. A versenybe 66 tanulónk kapcsolódott be.

            A versenyen elért eredmények alapján az alábbi tanulók képviselik iskolánkat a február 23-i tornaljai járási fordulón:

            1.kat.-VERS: Gulyás Sofia (I.D), Iván Dorina, (II.A) Miko Lara (II.B), Imrecze Zsófia (III.B), Kovács Réka Andrea (III.B)

            1.kat.-PRÓZA: Ďuriš Ádám (I.D), Csák Dorina (I.D), Kasza Lilien (II.A), Jánosdeák Zoltán (II.A)

            2.kat.- VERS: Galko Hanna (IV.A), Štefán Miriama (IV.B), Molnár Bálint (VI.A), Holló Betti (VI.A), Heinrich Zsófia (VI.A), Horváth Mária (VI.B)

            2.kat.- PRÓZA: Pósa Réka Sára (IV.B), Csutor Csenge (V.A),  Farkas Eszter (V.A), Vavrek István (V.A), Miko Lilianna (VI.A)

            3.kat. - VERS: Deme Ákos György (VII.A), Klement Kinga Kitty (IX.A), Szívós Lilla (IX.A), Hencz Vivien (IX.B)

            3.kat. – PRÓZA: Dusza Hanna Zsófia (VII.A), Fekiač Kiara (VII.A), Miklós Mária Noémi (VII.A), Asztalos Donát (VIII.A), Básti Fanni (VIII.A)

            Minden versenyzőnek és felkészítőnek szívből gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk a következő fordulóhoz.

                                                                                                                                                            -TÁ- 

          • SZÉP MAGYAR BESZÉD - járási forduló

          • 2023. február 15-én Rimaszombatban került megrendezésre a Szép magyar beszéd járási fordulója. Iskolánkat Galko Hanna Andrea /4.A/, Kiss Zsófia /4.A/, Vavrek István /5.A/, Farkas Eszter /5.A/, Lukács Fanni /6.A/ és Fekiač Kiara /7.A/  képviselték. A kerületi fordulóba Vavrek István és Fekiač Kiara jutottak tovább. Gratulálunk! 

          • Értesítés

          • Értesítjük a kedves Szülőket, hogy 2023. február 15-én (szerdán) 15.00 órai kezdettel össz-szülői értekezletet tartunk az iskola ebédlőjében, melynek egyetlen pontja az új tagok választása az Iskolaszékbe.

             

          • Sportverseny

          • Iskolánk tanulói: Szilágyi Lara /8.A/, Szendrei Sofia /8.A/, Bocko Mira Szófia /9.A/ és Cselényi Vanessza /9.B/ 2023. február 1-jén járási első helyezést értek el Rőcén a streetball versenyen. Gratulálunk a szép eredményhez! 

            -KG-

          • "Toldi írójához elküldöm lelkemet..." - előadás

          • A délelőtt folyamán iskolánk tanulói Tóth Péter Lóránt tanár, versvándor előadását tekintették meg. Levelezések, versek, visszaemlékezések, legendás történetek repítették vissza tanulóinkat a magyar irodalom legrövidebb ideig tartó, de legmélyebb barátságába. A tűz és a víz találkozása, akik nem kioltották egymást, de segítették, támogatták a másikat. Köszönjük az élményt! 

          • MAGYAR KULTÚRA NAPJA

          • A Tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központ és a Csemadok Tornaljai Területi Választmánya 2023. január 24-én emlékezett a magyar kultúra napjára.

            Az ünnepi műsorban felléptek a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai és az Andante vegyeskar, valamint a Zsapka Attila – Emmer Péter duó.

          • Karácsonyi köszöntő

          • A Kazinczy Ferenc Alapiskola minden alkalmazottjának, minden kedves tanulónknak és szüleiknek kellemes szünidőt, békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!

          • Adventi gyertyagyújtás a Rákóczi Magyar Házban

          • A Csemadok Tornaljai Területi Választmánya és a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola közös szervezésében zajlott az adventi gyertyagyújtás vasárnap a Rákóczi Magyar Házban. Az adventi műsorban felléptek a Kaczincysok, a Major utcai Óvoda és a Református Óvoda csemetéi. A műsor után Iskolahívogatóra  került sor, melynek keretében kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, amit az alapiskola pedagógusai szerveztek.  

            -TÁ- 

          • Értesítés

          • A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola vezetősége értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy 2022. december 16-tól az alsó és a felső tagozatos tanulók részére  az oktatás online formában zajlik a magas létszámú megbetegedések miatt. 

          • Madáretető szépségverseny és kiállítás

          • A téli hónapokban nagyon nehezen találnak táplálékot az itthon maradt tollas barátaink. A vastag hótakaró és a kemény fagyok megnehezítik az élelemhez jutást. Éppen ezért a madarak téli időszakban történő etetését ebben az iskolai évben is fontosnak tartottuk. A madarakat etető ember amellett, hogy gyönyörködik szárnyas látogatói látványában és jóleső érzéssel figyeli táplálkozásukat, egy nagyszerű emberi tulajdonságról is számot ad: önzés nélkül segít. A kreativitás és a segítőkészség találkozásából nagyon szép és különleges munkák születtek, összesen 63 darab. A tanulók munkáiból kiállítást is szerveztünk, majd a versenyt is kiértékeltük.

            A verseny eredménye alapján:

            1.helyezett: Bocko Mira Szófia – 9.A,
            2. helyezett : Gyurkovics Vivienn – 9.A,
            3. helyezett: Ikri Aurélia – 8.B.
            Kiosztottunk egy különdíjat is  az újszerű és környezettudatos kivitelezésért: Miko Lilianna – 6.A
            Mindegyik versenyzőt dicséret illeti a madáretetők elkészítéséért.

            Kiváló munkájukért köszönet és sok sikert kívánunk a továbbiakban is!


            PaedDr. Barnócky Anita

          • Fazekasság Gömörben - a gömöri kerámia története

          • Iskolánk két tanulója Dusza Hanna Zsófia  és Miklós Mária Noémi részt vettek a Csemadok által rendezett Fazekasság Gömörben - gömöri kerámia története c. előadáson a tornaljai Rákóczi Magyar Házban. A VII.A osztály két tanulója bemumatta azt az előadást, amellyel aranysávos minősítést értek el a galántai Kincskeresők - helyi értékeket kutató diákok konferenciáján.

             

            -TÁ-

          • Angol nyelvű olimpiász - iskolai forduló

          • Iskolánkon lezajlott az angol olimpiász iskolai fordulója, melyen a felső tagozat 27 tanulója vett részt. A tanulók két kategóriában versenyeztek, az 1A kategóriában 11 tanuló, az 1B kategóriában 16 tanuló indult.

            A verseny során a tanulók tesztet írtak, szövegértési és szöveghallgatási feladatokat oldottak. A verseny második része a tanulók szövegalkotási képességeit mérte fel. A résztvevők szépen szerepeltek, azonban a járási fordulóba csak egy-egy tanuló juthatott.

            Az idei évben az 1A kategóriában Kékesi Noémi (7.C), az 1B kategóriában Sofranko Áron (9.A) fogja iskolánkat képviselni a járási fordulón.

            A győzteseknek gratulálunk, és további sikereket kívánunk!