Iskolánk 6.B osztályos tanulója, Albert Dániel egészséges receptje bekerült a „Tudom, mit eszem” projekt által meghirdetett versenybe. Gratulálunk, sok sikert kívánunk az eredményhirdetéshez.
-AHA-
Iskolánk 6.B osztályos tanulója, Albert Dániel egészséges receptje bekerült a „Tudom, mit eszem” projekt által meghirdetett versenybe. Gratulálunk, sok sikert kívánunk az eredményhirdetéshez.
-AHA-
Iskolánk 3.A-B és 4.A-B osztályos tanulói nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be az “Expedícia-Medíkovo” elnevezésű versenybe, melynek célja a tanulók megismertetése a méhek világával. Ötletes rovarhotelt, méhlakásokat, pexeszót, sapkát, szemüveget, virágszedő kosarakat készítettek. Mézből készült termékekkel ismerkedtek meg, mézkóstoláson vettek részt. Óvd a Földet, védd a méheket!
-CzE-
Április 28-án zajlott a RoboSum, amelyen magyar és szlovák tannyelvű alap- és középiskolák vesznek részt immár kilencedik alkalommal. Iskolánk először kapcsolódott be a Füleki Gimnáziumban megrendezésre kerülő robotika versenybe. A két fős csapatoknak a versenyre egy olyan Lego robotot kellett megépíteni és beprogramozni, amely képes a pályán kívülre juttatni az ellenfél robotját. Iskolánkat Czetner Dániel (7.A) és Deme Ákos György (7.A) képviselték és a 16 csapatos mezőny legjobb nyolc csapata közé jutottak, amire újonc csapat még eddig nem volt képes. Gratulálunk!
-MT-
Az Oktatásügyi Minisztérium által meghirdetett Hulladék-művészet: 2024.évi nyári olimpia - Párizs című projekt felhívására az 5.B osztály a párizsi Eiffel tornyot alkotta meg. Az alkotás az osztályteremekben is gyakran előforduló hulladékokból készült, mint például papír, ceruzafaragványok, műanyag kupakok. Végeredményül a hulladék művészi formában született újjá. Ne szemetelj, inkább alkoss!
SZ.N.
Iskolánk volt tanára és egykori igazgatója, Szajkó Béla tartott előadást Tornalja város történetéről a konferenciatermünkben. Csütörtökön a kilencedikes diákjaink érdeklődve hallgatták az ajaktalan kisasszony történetét, és megtudhatták azt is, hogy miért volt Tornalja a két világháború között Gömör Eldorádója, valamint fény derült Hancsovszky Béla filmbe illő történetére is. A tanulóink jól érezték magukat, és már alig várják, hogy Béla bácsi újabb érdekes történetekkel kápráztassa el őket.
-TÁ-
Április 26-án zajlott Komáromban a Selye János Gimnáziumban a Dobré slovo országos fordulója. Tanulóink elégedetten térhettek haza a hosszú útról. Teljesítményüket a zsűri a következőkképen értékelte:
Miko Lilianna (6.A) – 3. hely
Asztalos Donát (8.A) – 4. hely
Klement Kinga Kitty (9.A) – 3. hely
Az eredményeikhez gratulálunk és köszönjük, hogy méltón képviselték iskolánkat ezen a nívós megmérettetésen.
-MT-
Rendhagyó óra keretén belül foglalkoztunk a Föld napjával. Ismeretterjesztő filmet néztek meg a tanulóink, amelyből rövid kvíz kérdéseket kaptak. Kiválóan teljesítettek az egyes osztályok, a legjobbak oklevélben részesültek.
1. hely - Szabó Márton Levente 9.B
2. hely - Dóbiás Daniela 9.B
Homoly Tara 9.B
Czigány Róbert 9.B
3. hely - Bodor Tamás 9.B
Lakatos György 9.C
-PJ-
A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma által meghirdetett versíró pályázaton Cselényi Vanessza /9.B/ a II. kategórián belül 1. helyezést ért el a Látom Őt című versével. A szakértő zsűri 41 alkotást bírált el. A díjátadóra április 22-én az Egressy Béni Nemzetközi Szavalóverseny keretén belül került sor. Gratulálunk!
-SZE-
Látom Őt
A fűben, a fában,
a télben, a nyárban.
Tavasszal a virágokban,
Ősszel a levelekben.
Ott van Ő mindenben.
Az esőnek illatában,
a reggel csillogó harmatában.
Az elmúló fájdalomban,
és az éltető boldogságban.
A végtelen szabadságban.
A családban, a városban,
az életben, a halálban.
A mindennapi kenyérben,
és az örök emberi jelenlétben,
én látom Istent mindenben.
A Kazincbarcikán megrendezésre kerülő Egressy Béni Nemzetközi Szavalóversenybe iskolánk tanulói is bekapcsolódtak. Alsó tagozatos tanulóink oklevélben részesültek.
-MM-
Iskolánkon a Föld napja alkalmából alsó tagozatos tanulóink egy közös foglalkozáson vehettek részt, melyen együtt keresetük a megoldást arra, hogy miként tudunk hozzájárulni, hogy elkerüljük a Föld puszulását, és élhetőbb hellyé változtassuk. E célból közös plakátot is készítettünk "Mentsük meg a Földet" címmel.
-MM-
,,Mi vagyunk a változás hangja!
A ritmust a Föld szíve adja!
Vészhelyzet van! Érzitek?
Tesztek is, vagy csak nézitek?! ”
Molnár Áron: Levegőt!
Ebben az iskolai tanévben is fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk az iskolatársaink és a környékünk lakosainak figyelmét a környezetvédelem fontosságára. 2023 áprilisában többféle programba kapcsolódhattunk be, amelyek a Föld védelmére, tisztaságának megőrzésére hívták fel a figyelmet. Iskolánk több tanulója különféle rajzokkal, prezentációkkal, fogalmazásokkal fejezték ki a véleményüket a Földünk állapotáról és védelméről. A munkáikból egy igazán tartalmas kiállítás született.
2023. 4. 21-én elhatároztuk, hogy kézzelfogható bizonyítékát adjuk azon elhatározásainknak, amelyek a Földünk tisztaságát szolgálják. Előre megszervezett csapatokban kiválasztottunk Tornalján néhány területet. A tisztításra került területek között szerepelt: iskolánk környéke, a Zoltán – kert teljes területe. A higiéniai alapelveket és szabályokat betartva a munkába bekapcsolódtak: Szabó Zita a 8.A osztállyal, Barnócky Anita a 8.B osztállyal, Anderkó Hanobik Andrea a 7.B osztállyal. Mindenki - a saját egészségét előtérbe helyezve - szó szerint felvette a kesztyűt a környezetszennyezés megoldására. Munkánk rendkívül eredményesnek bizonyult. A több órás munka végeztével elégedetten hagytuk el a kijelölt területet. Szívből reméljük, hogy értékelni fogják a munkánkat, s velünk együtt fognak vigyázni a Föld tisztaságára! Ezért arra kérnénk mindenkit, hogy a szemetet csak az arra kijelölt helyen dobják ki. A jövőt mindenki szép és tiszta állapotban képzeli el magának, tegyünk is érte!
Barnócky Anita
A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, hogy felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A gyerekek szoros kapcsolatban állnak a természettel, nagyon jól érzik magukat a szabadban, jóban vannak a sokféle élőlénnyel – figyelgetik a növényeket, szívesen simogatják, etetik az állatokat – egészen addig, amíg ellenkező példát nem látnak erre.
A biológia óra keretén belül az 5. B osztályban rövid beszámolót hallgattak a gyerekek, mellyel szerettem volna a figyelmüket ráirányítani, hogy milyen fontos feladatunk óvni, védeni ezt a csodálatos bolygót. Mivel a gyerekek nagyon kedvelik a gyurmázást, így sógyurmából készítettünk medált (Földet), melyet tetszés szerint díszítettek különböző földrészekkel, motívumokkal. A tanítási óra végén pedig elajándékozták egymás között.
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
-GV-
Április 18-án a tornaljai Szabadidőközpont adott otthont a ,,Dobré slovo” soron következő fordulójának. A kerületi megmérettetés után iskolánk tanulóira joggal lehetünk büszkék. Kitűnően helytállt Dusza Hanna Zsófia (4. hely) és Czetner Zita (3. hely), de a legnagyobb örömöt Miko Lilianna /6.A/, Asztalos Donát /8.A/ és Klement Kinga Kitty /9.A/ továbbjutása okozta. Az országos döntő április 26-án Komáromban kerül megrendezésre.Sok sikert kívánunk tanulóinknak!
-MT-
A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai kosárlabda-bajnokságon vettek részt Bátkában, ahol a 2. helyen sikerült végezniük. Gratulálunk nekik!
-BD-
Az idén ötéves Ma7 médiacsalád megalakulásának jubileuma, valamint a költészet napja alkalmából szavalóversenyt hirdetett a felső tagozatos és középiskolás diákok számára. Egy nagyon erős mezőnyben iskolánk egyik tanulójának, Horváth Máriának /6.B/ sikerült az 1.helyen végeznie a szavalóverseny közönségszavazásán. Mindemellett mivel intézményünk nevezte a legtöbb versenyzőt (17 tanuló), a legaktívabb iskola díját is iskolánknak ítélték. A versenyben országszerte 155 alapiskolás tanuló vett részt. Köszönjük a diákok részvételét és a felkészítő pedagógusok odaadó munkáját, mellyel tovább öregbítették iskolánk hírnevét.
-BD-
Pomoc deťom
chranimedeti@minv.sk
V súvislosti s plnením úloh s ochranou mäkkých cieľov
na školách zverejňujeme kontaktné údaje na miestne
obvodné oddelenie Policajného zboru TORNAĽA.
Určený policajt v súvislosti s ochranou mäkkých cieľov
na školách v služobnom obvode OO PZ Tornaľa,
Csaba Szőke Mail: csaba.szoke@minv.sk
Obvodné oddelenie PZ TORNAĽA
Ul. Letná č. 6
982 01 Tornaľa
Stála služba: 0961 683 903
Mail: oora.tornala@minv.sk
Mail pre projekt: chranimedeti@minv.sk
Powered by aSc EduPage