Gratulálunk Hencz Ádámnak! A „Divadlo očami detí 2026 Revúca” – „Színház a gyerekek szemével 2026” nagyrőcei rajzversenyen Ádámnak (2.A) sikerült második helyezést elérnie! Büszkék vagyunk rá ezért a szép eredményért, és további sok sikert kívánunk neki a jövőben is!
Újdonságok-Novinky
Színház a gyerekek szemével 2026
XXIX. Egressy Béni Nemzetközi Vers-, Prózamondó és Versíró Verseny
Csutor Csenge, iskolánk 8.A osztályos tanulója részt vett a XXIX. Egressy Béni Nemzetközi Vers-, Prózamondó és Versíró Versenyen, amelyet 2026. április 18-án Kazincbarcikán rendeztek meg.
Tanulónk nagy lelkesedéssel képviselte iskolánkat a rangos, nemzetközi megmérettetésen, ahol a különböző kategóriákban összesen 160 tanuló versenyzett. Bár ezúttal nem ért el helyezést, részvétele önmagában is dicséretes, és értékes tapasztalatokkal gazdagodott.
Gratulálunk a színvonalas szerepléshez!
-VHG-
Föld napja az iskolánkon
Ebben az iskolai tanévben is fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk az iskolatársaink és a környékünk lakosainak figyelmét a környezetvédelem fontosságára. 2026 áprilisában többféle programba kapcsolódhattak be a tanulóink, amelyek a Föld védelmére, tisztaságának megőrzésére hívták fel a figyelmet. Iskolánk több tanulója különféle rajzokkal, lapbookok, makettek készítésével fejezték ki a véleményüket a Földünk állapotáról és védelméről. A 7.B osztály munkáiból egy kis ízelítőt is láthatnak egy kiállítás keretén belül.
2026. 4. 17- én pedig elhatároztuk, hogy kézzelfogható bizonyítékát adjuk azon elhatározásainknak, amelyek a Földünk tisztaságát szolgálják. Előre megszervezett csapatokban kiválasztottunk Tornalján néhány területet. A tisztításra került területek között szerepelt: iskolánk környéke, a Zoltán - kert és környéke, a Csevice ásványvíz töltőállomás körüli terület. A higiéniai alapelveket és szabályokat betartva a munkába bekapcsolódtak: Barnócky Anita a 6.B osztállyal, Gulyás Veronika az 5.B osztállyal, Pierzchala József a 7.A osztállyal és Béres Miklós Zsuzsanna a 8.C osztállyal. Mindenki - a saját egészségét előtérbe helyezve - szó szerint felvette a kesztyűt a környezetszennyezés megoldására. Munkánk rendkívül eredményesnek bizonyult, mivel a nap folyamán több zsák szemetet gyűjtöttünk össze. Szívből reméljük, hogy értékelni fogják a munkánkat, s velünk együtt fognak vigyázni a Föld tisztaságára! Ezért arra kérnénk mindenkit, hogy a szemetet csak az arra kijelölt helyen dobják ki. A jövőt mindenki szép és tiszta állapotban képzeli el magának, tegyünk is érte!
-Barnócky Anita-
13
🌳🌍A Föld napja🌍🌳
A Föld napja alkalmából iskolánk udvarán közös programon vettek részt az alsó tagozatos diákok és a 8. A osztályos tanulók. A nagyobbak csapatvezetőként segítették a kisebbeket. A gyerekek változatos feladatokon keresztül mélyíthették el környezettudatos szemléletüket, többek között kincskeresésen, termésmandala készítésen és állatkeresésen vettek részt. Emellett ültetéssel és szelektív hulladékválogatással is gazdagították ismereteiket. A közös munka során fejlődött együttműködési készségük és erősödött a közösségi élmény. A 8. A osztályos tanulók kimondottan élvezték a kicsikkel való közös munkát, és örömmel vállalták a segítő szerepet. A program lehetőséget adott arra, hogy a kisebbek példaképként tekinthessenek a nagyobb diákokra. A jó hangulatú foglalkozás minden résztvevő számára élményt és hasznos tapasztalatokat nyújtott, miközben felhívta a figyelmet a természetvédelem fontosságára.
LG, MK, MM
36
DRESS UP WEEK
Sütés- főzés a 2.A osztályban
Iskolai kiskonyhánkban a 2.A osztály tanulóival egy vidám és tartalmas foglalkozást töltöttünk együtt, melynek során pizzatekercset sütöttünk és pudingot főztünk. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a munkában: megismerték az alapanyagokat, kipróbálták a mérés, keverés és formázás lépéseit, miközben figyeltek a tisztaságra és a biztonságos eszközhasználatra is.
A közös tevékenység nemcsak élményt nyújtott, hanem fejlesztette az együttműködést, a türelmet és a felelősségtudatot is. Tanulóink megtapasztalhatták az alkotás örömét, valamint azt is, milyen jó érzés saját készítésű finomságokat megkóstolni.
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy már ebben az életkorban hangsúlyt kapjon az önálló életre való nevelés, hiszen a mindennapi élethez szükséges gyakorlati készségek elsajátítása hosszú távon is meghatározó. Ahogy a mondás is tartja: „nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.” CZE
57
DRESS UP WEEK - Elegáns nap
DRESS UP WEEK - Pizsama nap
KÖLTÉSZET NAPJA - A szavak nyomában
A rendezvénysorozat második napján diákjaink egy izgalmas kincskereső versenyen vettek részt, amely játékos formában ötvözte a csapatmunkát, a mozgást és az irodalmi ismereteket. A résztvevők nyomokat követve haladtak állomásról állomásra, ahol különböző irodalmi feladatok várták őket. A feladványok sikeres megoldásával fokozatosan gyűjtötték össze a hiányzó verssorokat, amelyek a program végére egységes költeménnyé álltak össze.
Költészet napja a Kazinczyban
Intézményünkben idén is megemlékeztünk a magyar költészet napjáról, amelynek alkalmából számos új és kreatív programmal készültünk. A rendezvénysorozat több napon át tartott, így minden napra jutott egy-egy irodalmi élmény, amely közelebb hozta diákjainkhoz a költészet világát. A programsorozat nyitányaként tanulóink közösen, egy emberként szavaltak, és tolmácsolták József Attila gondolatait és érzéseit. Az egységes előadás különleges hangulatot teremtett, és hitelesen idézte meg a költő szellemiségét.
-BD,VHG,IZS-
Nebojme sa slovenského pravopisu! – szlovák nyelvű helyesírási verseny
2026. április 21-én iskolánkban immár harmadik alkalommal került megrendezésre a „Nebojme sa slovenského pravopisu!” elnevezésű szlovák helyesírási verseny. A résztvevő diákok egy szlovák nyelvű tollbamondás, valamint különféle helyesírási feladatok révén bizonyíthatták tudásukat, és megmutathatták az évek során megszerzett készségeiket. A megmérettetésen összesen 45 tanuló vett részt, és szinte minden évfolyamban kiélezett küzdelem alakult ki. A legeredményesebbek tárgyi jutalomban is részesültek.
Az eredmények a következőképpen alakultak:
5. évfolyam – 1. Jánosdeák Zoltán (5.A), 2. Németh Alexa (5.A), 3. Czigány Levente (5.A)
6. évfolyam - 1.Kovács Réka Andrea (6.A), 2. Imrecze Zsófia (6.A), 3. Miklós Emese Lilla (6A)
7. évfolyam - 1.Miglavicz Liana (7.A), 2. Kiss Zsófia (7.A), 3. Imrecze Nikoletta (7.A) és Muňák Dominik (7.A)
8. évfolyam - 1.Albert József Szabolcs (8.A), 2. Ambruž Patrik (8.A), 3. Egri Csilla (8.B)
9. évfolyam - 1. Magyari Zille (9.A), 2. Lukács Fanni (9.A), 3. Balogh Frederik (9.A) és Lehotská Ciara (9.A)
Ők tehát évfolyamuk legjobb helyesírói, akiknek ezúton is szívből gratulálunk.
-IZs, MK, DI-
24
Lövészversenyen
A helyi szakközépiskola által megrendezett lövészversenyen iskolánk tanulói kiválóan helytálltak, még a középiskolás mezőnyben is. Az egyéni versenyszámban Iván Ádámnak (9.A) sikerült megszereznie az 1. helyet, míg Árvai Nimród (9.A) a 3. helyen végzett. A csapatversenyben is kiválóan szerepeltek tanulóink: az Iván Ádám (9.A), Árvai Nimród (9.A) és Holló Betti (9.A) alkotta csapatunknak sikerült megszereznie az 1. helyet. Másik csapatunk (Turis Ronel (6.A), Fekiač Áron (6.A), Polgári László (7.B) ) számára ez volt az első csapatmegmérettetés, amely szintén sikeresen alakult. A verseny során sok tapasztalatot szereztek, fejlődtek, és tovább csiszolták tudásukat.
Köszönjük a helyi szakközépiskola meghívását. Bízunk benne, hogy a jövőben is lesz alkalmunk részt venni hasonló színvonalas rendezvényeken.
-PJ, BD-
DRESS UP WEEK - Barbie és Ken nap
Egy nap Derencsényben
Április 17-én iskolánk ötödik és hatodik évfolyamos tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt Derencsényben /Drienčany/. A nap folyamán betekintést nyertek Pavol Dobšinský, szlovák népmesegyűjtő életébe és munkásságába, megtekintették a tiszteletére berendezett múzeumot, valamint felfedezték a fából készült meselabirintust és a napórát mesefigurákkal.
A tartalmas és élményekben gazdag program zárásaként a diákok közös pikniken vettek részt, majd szabadtéri játékokkal töltötték az időt. Igazán kellemes nap volt!
- VE, KA, IZS -
20
Országos döntőben a Kazinczy diákjai
Az idei Szép magyar beszéd verseny országos döntőjében két tanuló képviselte iskolánkat: Miko Lara (5.A) és Kiss Zsófia (7.A). Diákjaink minden területen helytálltak, felkészültségükkel és magabiztos előadásmódjukkal iskolánk jó hírét öregbítették.
A verseny során maradandó élményekkel gazdagodtak, miközben értékes tapasztalatokat szereztek, amelyek a jövőben is segítik fejlődésüket.
Külön elismerés illeti intézményünket azért is, hogy két pedagógusunk felkérést kapott a zsűri munkájában való részvételre. Ez a megtisztelő feladat egyben iskolánk szakmai hitelességét és jó hírnevét is tükrözi.
-LN-
Megemlékezés a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjáról
Iskolánkban rendhagyó módon emlékeztünk meg a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjáról. A kilencedikes tanulók egy interaktív foglalkozáson vettek részt, amelynek célja az volt, hogy közelebb hozza számukra a történelmi eseményeket és azok emberi oldalát.
A program során a diákok filmrészletet tekintettek meg, majd egy totó segítségével ellenőrizték tudásukat. A foglalkozás egyik legérdekesebb része az volt, amikor egy jelképes „bőröndbe” kellett beleírniuk, mit vinnének magukkal, ha hasonló helyzetbe kerülnének. Ez a feladat segített abban, hogy jobban beleéljék magukat az akkori emberek helyzetébe.
Az esemény a Határtalanul programhoz is kapcsolódott, hiszen iskolánk diákjai dunaújvárosi és dunakeszi tanulókkal együtt dolgoztak. A közös csoportmunka nemcsak a feladatok megoldását segítette, hanem új kapcsolatok kialakulására is lehetőséget adott.
A foglalkozás élményközpontú formában járult hozzá a történelmi ismeretek elmélyítéséhez, és maradandó élményt nyújtott a résztvevők számára.
18
Pitagorasz Matematikaverseny járási fordulója
Iskolánk tanulói április 13-án és 14-én részt vettek a Pitagorasz Matematikaverseny járási fordulóján, ahol több diák képviselte intézményünket: Imrecze Eszter (4.D), Majoros Orsolya (4.D), Vincze Dániel (4.A), Molnár Ádám (4.D), Oláh Adrián (4.A), Borsodi Boglárka (4.D), Tóth Mátyás (4.D), Tamáš Tímea (4.A), Gulyáš Szofia (4.D), Ďuriš Ádám (4.D), Czigány Levente (5.A), Grébecz Gábor (5.A), Asztalos Éden István (6.A), Imrecze Zsófia (6.A), Kovács Réka Andrea(6.A), Vincze Zsolt (6.A).
A verseny során a résztvevők logikai gondolkodást és alapos matematikai tudást igénylő feladatokkal találkoztak, amelyek komoly kihívást jelentettek számukra. Tanulóink becsülettel helytálltak, és tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza.
Sikeres megoldók: Imrecze Eszter (4.D), Majoros Orsolya (4.D), Vincze Dániel (4.A), Molnár Ádám (4.D), Oláh Adrián (4.A), Tamáš Tímea (4.A) és Kovács Réka Andrea (6.A). Teljesítményük külön elismerést érdemel.
A verseny minden résztvevő számára hasznos tanulási lehetőséget jelentett, és bízunk benne, hogy a megszerzett tapasztalatokat a jövőben kamatoztatni tudják. Gratulálunk minden diáknak a részvételhez, a sikeres tanulóknak kiemelten is!
Beiratkozás az 1. évfolyamba
Költészet napja - április 11. 📖🌳
Az idei magyar költészet napját különleges módon ünnepelték meg iskolánk tanulói: a parkban egy varázslatos irodalmi kertet hoztak létre.
Az első és második osztály tanulói lelkesen vettek részt a kezdeményezésben. Kedvenc verseiket gondosan kiválasztották, majd a park különböző pontjain kifüggesztették, így a sétálók egy igazi „versösvényen” barangolhatnak végig.
Szeretettel várnak mindenkit, hogy megtekintse ezt az egyedi irodalmi élményt, és átadja magát a versek varázsának. Aki arra jár sétáljon egyet az irodalmi kertben, és élvezze a költészet szépségét a szabad ég alatt!
CzE, MZs
27
Költészet napja a 9.A-ban
Chránime deti - ochrana na školách
Pomoc deťom
chranimedeti@minv.sk
V súvislosti s plnením úloh s ochranou mäkkých cieľov
na školách zverejňujeme kontaktné údaje na miestne
obvodné oddelenie Policajného zboru TORNAĽA.
Určený policajt v súvislosti s ochranou mäkkých cieľov
na školách v služobnom obvode OO PZ Tornaľa,
Csaba Szőke Mail: csaba.szoke@minv.sk
Obvodné oddelenie PZ TORNAĽA
Ul. Letná č. 6
982 01 Tornaľa
Stála služba: 0961 683 903
Mail: oora.tornala@minv.sk
Mail pre projekt: chranimedeti@minv.sk