Újdonságok-Novinky
Értesítés
Dobré slovo - Jó Szó
Felső tagozat: 2015. április 29-én a „Dobré slovo – Jó szó” országos szlovák nyelvű szavalóversenyen iskolánkat ketten, Hencz Veronika (7.A) és én, Nemes Klaudia (9.A) képviseltük. A verseny Komáromban, a Selye János Magyar Tannyelvű Gimnáziumban zajlott. Komárom nagyon szép város, bár elég forgalmas. A várost a szlovák-magyar határvonal választja ketté. Az emberek barátságosak, az épületek szépek és modernek. Sajnos nem láttunk sokat a városból, mert a rossz időjárás ellehetetlenítette a városnézést. 28-án indultunk, délelőtt 11 óra körül vonattal. A közel 7 órás út után rögvest vacsorázni mentünk a Prestige nevű étterembe, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a Dunára és a városra. Aztán elfoglaltuk a szállásunk. Másnap reggel fél kilencre érkeztünk meg a gimnáziumba, ahol egy gyors reggeli után el is kezdődött a verseny. A versenyt stílusosan Ján Kostra Dobré slovo című versével nyitotta meg a Selye János gimnázium két tanulója. Ezt a gyönyörű verset szlovákul és magyarul is előadták. A verseny fő szervezője Csémy Marianna volt, aki bevezetőjében mondott nekünk néhány szót az iskoláról, a versenyről, és lelkesített minket. Négy kategóriába voltak szétosztva a versenyzők. A versenyen komáromi, nyitrai, rimaszombati és tornaljai felső tagozatos diákok vettek részt, valamint a nyolcosztályos gimnázium szekundó, terció, kvartó és kvintó osztályai. Szebbnél szebb verseket és prózákat hallhattunk. A versek közül a szerelmes vers volt a felkapott, míg a prózai művek zöme a fiatal pubertáskor örömét és fájdalmát tolmácsolta. Délben megebédeltünk és bebarangoltuk az iskolát, ezt a hatalmas, már több mint száz éves épületet. Délután fél kettőkor kezdődött a kiértékelés. Hencz Veronika az első kategória negyedik helyét, én, Nemes Klaudia, pedig a harmadik kategória negyedik helyét zsebeltem be. Három óra előtt indult hazafelé a vonatunk. Este kilenc óra körül már itthon voltunk.Kimerülten, fáradtan, de boldogan! Marcela Bundová tanárnő, aki kísérőtanárként vett részt a versenyen, a következőket fűzte hozzá a diákok beszámolójához: „Mindkét diáklány példásan felkészülve, eredményesen képviselte anyaiskoláját ezen az igényes versenyen. A szép eredmény reményében megtett hosszú, kimerítő komáromi utazás semmi nyomot nem hagyott a lányok teljesítményén. A versenytársak tudásának meglepően magas színvonala még ragyogóbbá teszi elért eredményeiket. A verseny folyamán időnként olyan érzésem volt, mintha „Hviezdoslavov Kubín” elnevezésű szlovák anyanyelvi versenyen ülnék a nézőtéren. Minden előadó nagyszerű kiejtéssel, színvonalas fellépéssel adta elő szövegét. Hiszem, hogy a lányokat az új élmények és tapasztalatok csak megerősítik abban, hogy hűek maradjanak a vers- és prózamondáshoz. Végezetül újból gratulálni szeretnék sikerükhöz, kitartást és sok szerencsét kívánok a jövő évi jubileumi 20. versenyen is! /Képek a galériában/
The School Dance 2015
Kérjük kedves ismerőseinket, hogy szavazzanak a Kazinczy Ferenc MTNYA tanulóinak kisvideójára, amivel beneveztek a "SCHOOL DANCE 2015" versenyre. Az alábbi linkre kattintva adhatják le szavazataikat: http://www.schooldance.sk/videa/rocne-obdobia.html
Szavazataikat előre is köszönjük!!!
Értesítés
Felső tagozat: 2015. május 25-étől - május 29-éig az 5. évfolyam tanulói úszótanfolyamon vesznek részt.
XL. DUNA MENTI TAVASZ - ELŐDÖNTŐ
Idén 40.alkalommal tették közzé a Duna Menti Tavasz felhívását. A népszerű gyermek színjátszó- és bábfesztiválra amatőr csoportok és egyének jelentkezését várták. Az érdeklődők három kategóriába jelentkezhettek (bábjáték, színjátszó és szerkesztett játékok). 2015. május 7-én Tornalján rendezték meg az egyik regionális elődöntőt. A Kazinczy Ferenc MTNYA tanulói is részt vettek az elődöntőn, és továbbjutottak az országos döntőbe. Gratulálunk a "Galiba" néptánccsoport és a "Kincskeresők" színjátszó csoport nagyszerű szerepléséhez!
EnvirART 2015
Felső tagozat: Iskolánk tanulói beneveztek Nagy József európai parlamenti képviselő által meghirdetett TISZTÍTSUK MEG SZLOVÁKIÁT! elnevezésű versenybe. A verseny lényege, hogy a tanulók saját ötleteikkel ösztönözzék az embereket arra, hogy tisztítsák meg környezetüket, és a jövőben jobban figyeljenek oda bolygónk tisztaságára. Az iskolai fordulón egy egyéni és két csoportmunka jutott tovább: Albert Barbara 5.A , Ferkó Cyntia, Tóth Noémi, Agócs Veronika, Brindza K. Lucia - 8.A, Szőke István, Fabo Tibor, Kosztúr Ákos, Magicz Kristóf - 8.A. A tanulók nagyon ötletes plakátokat készítettek. Az első három helyezett munkáit továbbküldtük az országos fordulóra. Az eredményeket a tanulók nagy izgalommal várják.
Pierzchala József
MAGYAR KULTÚRA NAPJA - 2015 - Pályázat
Felső tagozat: A Palóc Társaság majd két évtizeddel ezelőtt hirdette meg első alkalommal azt a pályázatot, amelynek célja a magyarságtudat elmélyítése, a szülőföld iránti hűség erősítése, az anyanyelvi képességek fejlesztése és magyar fiataljaink tehetségének kibontakoztatása.
Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyverseny
Felső tagozat:
Rend a lelke mindennek - Brigád
2015. május 16-án /szombaton/ iskolánk pedagógusai környezetszépítési akciót szerveznek. Céljuk az iskolát körülvevő park platánfáinak metszése. A pedagógusok egy része az iskola folyosóinak felújítását, szépítését tűzte ki célul. A jól végzett munka jutalma a gulyás lesz, melyet szintén pedagógusaink készítenek. Mindehhez jó munkát és jó étvágyat kívánunk!
A Sajó-Rima EGTC pályázata
A szervezetet négy határ menti tagtelepülés, Rimaszombat, Ózd, Tornalja és Putnok hozta létre. Általános céljuk a határ menti térség közös fejlesztése, valamint a határon átnyúló kulturális és oktatási együttműködés ösztönzése is. Ennek érdekében hirdették meg a négy tagtelepülés általános és középfokú iskolás tanulói számára ezt a játékos alkotó pályázatot a következő feltételekkel: a határ másik oldalán fekvő bármely tagtelepülés minél jobb bemutatása, a témakörök nem kötöttek, jellegük lehet történelmi vagy éppen aktuális, társadalmi vagy természetvédelmi, kulturális vagy tudományos, az alkotás kifejező eszköze szintén kötetlen, de elsősorban képi vagy térbeli. Ezeknek a feltételeknek eleget téve az alsó tagozat 4. A, B osztályos tanulóink Putnok környékének élővilágát rajzolták le leporellóba kötve. A felső tagozatos tanulók kétoldalas posztertáblán mutatták be a város kulturális és turisztikai értékeit, nevezetes embereit, jellegzetességeit, jelenét, s volt, aki mondavilágát ábrázolta. Készítettek Putnokról tájékoztató jellegű füzeteket is, néhányan pedig a város nevezetességeit rajzolták le. Összesítve az iskolákról beérkezett munkákat korcsoportonként értékelték. Ennek megfelelően a negyedikeseink különdíjasok lettek. A felső tagozatosok közül Imrecze Péter (9. B) 1. díjat, Farkas Zsolt (8. B) 3. díjat kapott. A díjak átadására a Gömör Expo rendezvénysorozat második napján került sor Putnokon.
Czikora Ilona
KIÁLLÍTÁS AZ ÚJRAHASZNOSÍTÁ JEGYÉBEN
Alsó tagozat: Kiállítás
A Föld napja az újrahasznosítás jegyében kézműveskedéssel telt, ahol WC papír gurigából, pet palackból, kupakokból, tojástartóból, üvegekből, és egyéb más anyagokból ötletes alkotásokat készítettek a gyerekek, melyekből kiállítást rendeztünk az iskola folyosóján. Köszönjük a sok szép, ötletesebbnél-ötletesebb alkotást.
TERMÉSZETVÉDELMI JÁTÉKOK
Alsó tagozat: Természetvédelmi játékok
Április az erdő hónapja és ebben a hónapban van a Föld napja is. Mindkét esemény a természet szeretetéről, védelméről, fontosságáról szól, mely mindannyiunk közös feladata. Játékos feladatok segítségével igyekeztünk felhívni a gyermekek figyelmét arra, hogy mennyire fontos vigyáznunk a természet adta értékekre. Kellemes, játékos és tanulságos délután volt.
Húsvéti játékok
Alsó tagozat: Húsvéti játékok
Tavasszal van az egyik legszebb családi ünnepünk a húsvét, ami a keresztény egyház legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Számos népszokás és hagyomány kötődik a húsvéthoz. Két legnépszerűbb szokása a locsolkodás és a tojásfestés. Hasonló régi szokás a tojássokkal kapcsolatos játék. Egy szép tavaszi időjárás lehetővé tette, hogy ezt a népszokást kipróbálhatták a gyerekek a szabadban, ahol különböző feladatokat, versenyjátékokat teljesítettek (tojáskereső verseny, szókeresés, kirakós játék, tojásfutás, nyuszi futóverseny, tojásgurítás és tojásdobálás). Egy nagyon szép, kellemes délutánt tölthettünk el mindnyájan. / Képek a galériában /
Miskolci Nemzeti Színház - Robin Hood
Felső tagozat:
Április 11. - A költészet napja
Felső tagozat: Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar verset, a kӧltőket, a kӧltészetet. Ebből az alkabomból iskolánk tanulói egy verses-zenés ӧsszeállítással tették szebbé ezt a jeles napot. A szép szavalatok mellett felcsendültek ismert magyar versek megzenésített változatai is, melyek még meghatóbbá és bensőségesebbé varázsolták az ünnepet. Kӧszӧnjük a szép elményt és a tartalmas előadást!
A Sajó - Rima EGTC pályázata - IV.A és IV.B osztály tanulóinak munkái
Putnok környékének élővilága - IV.A és IV.B osztály tanulóinak munkái.
A "Médiasztár" versenyről
Felső tagozat: Idén immár hatodik alkalommal rendezték meg a Médiasztár országos tehetséggondozó diákújságíró versenyt. A házigazda természetesen a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola volt. Iskolánk első alkalommal kapcsolódott be ezen versenybe, és nagyon szép eredményt ért el, mivel az V.B osztályos Lukács Lýdia az országos döntőben küzdhetett a "Médiasztár" címért. Az első döntő 3 feladatból állt. A zsűri értékelése szerint, nagyon szoros mezőny alakult ki, a versenyzők csak egy-egy ponttal maradtak le az említett címről. Büszkén hallgattam Fibi Sándort, a Katedra folyóirat szerkesztőbizottságának elnökét, hogy a második fordulóban Lýdia szerezte a legtöbb pontot. Az összesített eredménylistán előkelő helyet szereztünk meg. Szívből gratulálok az eredményekhez, és további sok sikert kívánok!
Miko Attila
Poznaj slovenskú reč - Obvodné kolo, Rimavská Sobota
Kellemes húsvéti ünnepeket!
Húsvét
Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.Kellemes időtöltés volt a húsvétot megelőző napokban a húsvéti kézműves foglalkozások, ahol különféle húsvéti dekorációkat és kreatív tojásokat készíthettek a gyerekek. Az így elkészült munkáikból az iskola folyosóin kiállítást rendeztünk.
/ Képek a galériában - alsó tagozatos tanulók munkái /
Tavaszvárás a könyvtárban
Alsó tagozat: Tavaszvárás a könyvtárban
Márciusban a könyvtári foglalkozások a tavaszvárás jegyében zajlottak. A foglalkozások témája a húsvét volt, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik. Nálunk a hagyományok jelentős része a falusi közösségek ünnepi szokásaiként maradtak fenn. A kiszehajtás, villőzés, barkaszentelés, locsolkodás és a komatál küldése a húsvéti ünnepkör részei. Többek között ezekkel a népszokásokkal és a húsvéti nyúl jelképének eredetével ismerkedtek meg tanulóink a könyvtári foglalkozások alkalmával. Az óra végén az interaktív táblánál kapott feladatokat ügyesen megoldották. Tanultunk és közben jól szórakoztunk.
Chránime deti - ochrana na školách
Pomoc deťom
chranimedeti@minv.sk
V súvislosti s plnením úloh s ochranou mäkkých cieľov
na školách zverejňujeme kontaktné údaje na miestne
obvodné oddelenie Policajného zboru TORNAĽA.
Určený policajt v súvislosti s ochranou mäkkých cieľov
na školách v služobnom obvode OO PZ Tornaľa,
Csaba Szőke Mail: csaba.szoke@minv.sk
Obvodné oddelenie PZ TORNAĽA
Ul. Letná č. 6
982 01 Tornaľa
Stála služba: 0961 683 903
Mail: oora.tornala@minv.sk
Mail pre projekt: chranimedeti@minv.sk