Június 1. és 3. között a romániai Érmihályfalván jártunk diákjaimmal. Kis csapatunk a testvérvárosi iskolák diáktalálkozóján vett részt, amely a „Szomszédolás” elnevezést kapta. A projekt legfontosabb eseménye egy diákkonferencia volt, amelyen a 9.A osztály tanulói (Čutor László, Legát Adrián, Petrik Laura és Tóth Beáta) bemutatták egy prezentáció formájában településünket, illetve iskolánkat. Rajtunk kívül az eseményen képviseltette magát Balmazújváros, Budapest – XVI. kerület, Hajdúnánás, Nyírábrány, Nyírbéltek és Érmihályfalva csapata. Emellett lehetőségünk volt eljutni Nagykárolyba, ahol megtekintettük a híres Károlyi-kastélyt, Kaffka Margit szülőházát és a város egyéb nevezetességeit. Ezenkívül ellátogattunk Érmindszentre, Ady Endre szülőházához, valamint Érsemjénre, Kazinczy Ferenc szülőfalujába. Köszönöm Juhász Judit kolléganőmnek a prezentáció elkészítésénél nyújtott szakmai munkáját, a diákoknak pedig a színvonalas előadást és a méltó képviseletet!
Miko Attila