Hlavná stránka
Mesék mindenkinek - rendhagyó irodalomóra a Matej Hrebenda Könyvtárban
1859. szeptember 30-án született a nagy mesemondó, Benedek Elek. Születésnapja alkalmából a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére 2005 óta ez a dátum a népmese napja is egyben. Ebből az alkalomból szervezte meg a rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtár a Mesék mindenkinek című rendhagyó irodalomórát, amelyen iskolánk 5.A osztályos tanulói is részt vettek. A tartalmas előadás és a szórakoztató kvíz után tanulóink betekintést nyerhettek a könyvtár életébe, illetve megtekinthették az egyes részlegeket.
Bekapcsolódtunk a vakokat és gyengénlátókat segítő gyűjtésbe!!!
A szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Szövetsége segítő kezet nyújt azoknak az embereknek, akik nehéz élethelyzetbe kerültek, betegség vagy baleset következtében elvesztették látásukat. Az Unió megpróbál javítani az életkörülményeiken és helyreállítani elveszett önbizalmukat.
A Biela pastelka (Fehér ceruza) Szlovákia 10 legnagyobb adománygyűjtése közé tartozik. A gyűjtés célja, hogy pénzforrásokat szerezzen a látássérültek támogatására, valamint olyan tevékenységek finanszírozására, amelyek segítik a vakokat és gyengénlátókat a társadalomba való beilleszkedésben.
Balatoni kirándulás a CSEREGYEREKEKKEL
Augusztus második felében egy nagyon szép és tartalmas balatoni kiránduláson vehettem részt Szántódon a Rozumieme si – Cseregyerek program keretén belül. A nyaralás 8 napig tartott és egy nagyon szép part menti panzióban valósult meg. Szlovákiatöbb részéről is érkeztek a résztvevő szlovák és magyar családok. A megismerkedés félénkenindult, de a ping-pong asztal és a csocsó is segítettek a barátkozásban, a szlovák nyelven valómegszólalásban. Voltak közös programjaink, de lehetett szabadon is választani a gazdag kínálatból. Én Terezával beszélgettem és játszottam a legtöbbet, aki Rozsnyóról érkezett. Mi ott ismerkedtünk csak meg, mivel egyikünk párja sem tudott eljönni. A nyaralás nagyon jó hangulatban telt. Meglátogattunk a veszprémi állatkertet, a keszthelyi Festetics-kastélyt, sétáltunk Tihany hangulatos utcáin, elbicikliztünk Balatonszárszóra, ahol József Attila nyomába eredtünk. Nem h
Újjáalakult a diákparlamentünk!
Nagy örömünkre a 2022/2023-as tanévben új, lelkes, kreatív tagokkal bővült a diákönkormányzat csapata:
Elnök:
Hencz Viven (9.B)
Alelnök:
Klement Kinga Kitty (9.A)
Faliújság-felelősök:
Lukács Fanni (6.A)
Magyari Zille (6.A)
Bláha Jázmin (6.A)
Fekiač Kiara (7.A)Honlapfelelős:
Miko Lilianna (6.A)
Holló Betti (6.A)
Úszótanfolyam az alsó tagozaton
Az alsó tagozat 4.A és 4.B osztályos tanulói sikeresen részt vettek az úszótanfolyamon.
Ünnepélyes tanévnyitó
A 2022/2023-as tanévre mindenkinek jó egészséget és kitartó, eredményes munkát kívánunk!
3
Napközis tábor - 5. nap
A tábor utolsó napját Szilvásváradon töltöttük.
Miután megérkeztünk és tízóraiztunk, felfedeztük a játszóteret, majd a kisvasúttal utaztunk, amit a gyerekek nagyon élveztek. 🙂
29
Napközis tábor - 4. nap
A tábor negyedik napján meglátogattuk a tűzoltóságot, lovagoltunk és pihentünk is.
140
Napközis tábor - 3. nap
A harmadik napot Lévárton töltöttük, ahol meglátogattuk a Maja Farmot. A gyerekek kipróbálták az agyagozást is.
52
Napközis tábor - 2. nap
A második napon közösen tízóraiztunk a szabadban, fürdőztünk és megnéztük az állatkákat is.
28
Napközis tábor - 1. nap
Július utolsó hetén ismét gyerekzsivajtól lett hangos az iskolánk udvara, elkezdődött a napközis nyári táborunk. Színes programok várják majd a gyerekeket a hét minden napján, így a maira is jutott néhány. A délelőttöt mozgással indítottuk, majd az iskolában megpihenve kreatívkodtunk is, az első tábori napot pedig mozizással zártuk.
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Prihlásenie
Zvonenia
Pondelok 16. 6. 2025Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje