Hlavná stránka
Kassán jártunk
2023.9.27-én iskolánk harmadikos és negyedikes tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt Kassán. A tanulók vonattal utazhattak, ami még érdekesebbé tette a kirándulást számukra. A városban sétálva megismerkedtek Kassa nevezetes épületeivel, a városhoz kötődő híres személyiségekkel. Az óvárosban bejárták a Szent Erzsébet-főszékesegyházat, ismertebb nevén a kassai dómot, majd egy interaktív kiállításon próbálhatták ki a fizika törvényeit a Szlovák Technikai Múzeumban. Sok új élménnyel gazdagodtak a tanulók.
Lengyel, magyar két jó barát…
Az elmúlt héten a 8.A osztály tanulói Lengyelországban jártak, ahol vendégül látta őket a lekawkai testvériskola. A tanulókat változatos programokkal várták a lengyel pedagógusok és diákok.
Szeptember 25-én a megérkezésük után kézműves foglalkozáson vettek részt a tanulók, ahol elsajátíthatták a tájképek készítésének fortélyait. Szeptember 26-án délelőtt a tanulók betekintést nyertek a lekawkai Magán Általános Iskola oktatási módszereibe. Kipróbálhatták az Empiriusz virtuális laboratóriumot, ahol a bátrabbak kémiai és fizikai kísérleteket végeztek. Megismerkedtek a 3D-s tollal, amellyel különböző figurákat, tárgyakat készíthettek. Ebéd után városnéző körútra indultak Tarnówba, ahol felfedezték a magyar vonatkozásokat, valamint megtekintették Bem József tábornok impozáns mauzóleumát is. A napot diszkó zárta, ahol tanulóink megismerkedhettek a lengyel diákokkal. Szeptember 27-én diákjaink
A budapesti Füvészkertben jártunk
Szeptember 21-én iskolánk 5.A osztályának kis csapata ellátogatott az ELTE Botanikus kertjébe. Nagy sétát tettünk, gyönyörködtünk a természet ezer csodáiban, a szebbnél szebb növényekben, a különlegességekben. Szép látványt nyújtottak az éppen termést hozó banán- és kivifák, valamint a datolyapálmák. A megemlített növények közül nem hagyhattuk ki az amazonasi óriás-tündérrózsákat, melyek levelei egy gyermeket is képesek megtartani a víz tetején. Sok érdekes dolgot tanultunk, melyeket további tanulmányaink során biztosan fel tudunk majd használni.
CSEREGYEREK - ROZUMIEME.SI
Már lehet jelentkezni az új évadba!
Négy hónap - négy izgalmas kihívás - szeretettel várjuk azokat a tanulókat, akik szeretnék fejleszteni szlovák nyelvű kommunikációjukat, valamint szeretnének új barátokat szerezni.
Jelentkezni iskolánk szlovák szakos pedagógusainál lehet.
-MK-
„Ahogy Petőfi szeretett” - vándorkiállítás
A 2023-as Petőfi-emlékév alkalmából iskolánk felső tagozatos diákjai 2023. szeptember 8-án megtekinthették a Rákóczi Magyar Házban a Szövetség a Közös Célokért társulás „Ahogy Petőfi szeretett” című vándorkiállítását. A diákok sok érdekességet olvashattak Petőfi életéről, versrészletekkel ismerkedhettek az életművéből, illetve számos képet is láthattak a költőóriásról.
Újjáalakult a diákparlamentünk!
Nagy örömünkre a 2023/2024-es tanévben új, lelkes, kreatív tagokkal bővült a diákparlamentünk csapata:
Elnök:
Miko Lilianna (7.A)
Alelnök:
Holló Betti (7.A)
Faliújság-felelősök:
Lukács Fanni (7.A)
Horváth Mária (7.B)
Bláha Jázmin (7.A)
Váradi Bernadett (6.A)
Szarka Vivien (6.A)Honlapfelelős:
A 2023/2024-es tanév ünnepélyes megnyitója
"Lehullott már néhány levél, hunyorog a napsugár,
indulhat az újabb tanév, az idő is tudja már.
Előkerül sok-sok tankönyv, táska, füzet, ceruza,
feldíszítve, ünneplőben vár újra az iskola."
BÁRTFAI JUDIT: TANÉVNYITÓ / részlet/
7
Napközis tábor - 5. nap
Egy csodás nap a Miskolci Állatkertben
14
Napközis tábor - 4. nap
Lovaglás, délutáni látogatás a Slíž pékségben
46
Napközis tábor - 3. nap
Fürdőzés Berzétén és délutáni mókázás
42
Napközis tábor - 2. nap
Ezen a napon ellátogattunk a rimaszombati csillagvizsgálóba és a Május-kertbe, majd aszfaltrajzokat készítettünk.
84
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Zvonenia
Sobota 2. 5. 2026Kalendár
- máj
- 05
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
9.A, 9.B - 5. 5.
- Kultúrne podujatie
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
- máj
- 05
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
6.A, 8.A - 5. 5.
4-7 - Kultúrne podujatie
- 5. 5.
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
- máj
- 04
- Príjimacie konanie 1. kolo- Felvételi eljárás 1. kör
9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 4. 5.
- Školská udalosť
- Príjimacie konanie 1. kolo- Felvételi eljárás 1. kör
- máj
- 04
- Európsky týždeň duševného zdravia - Mentális egészség hete
1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 8.E, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 4. 5.
- Školská udalosť
- Európsky týždeň duševného zdravia - Mentális egészség hete
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje