Hlavná stránka
Falusi Hagyományok Hete
A Falusi Hagyományok Hete rendezvénysorozat a dereski alapiskolában vette kezdetét, ahol negyedik évfolyamos tanulóink a népi mesterségekkel ismerkedhettek meg. A gyerekek örömmel vettek részt a kézműves foglalkozásokon, kosarat fontak, gyöngyöt fűztek, csuhébabát készítettek. Élményekkel gazdagodva tértek haza.
A MAGYAR NÉPMESE NAPJA
A Magyar Népmese Napját azzal a céllal ünnepeljük, hogy a népmesék fennmaradjanak és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódhasson az új generációkra. E jeles ünnepnapnak Benedek Elek születésnapját, szeptember 30-át jelölték ki. A magyar mesevilág páratlan az egész világon. Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, a hétfejű sárkányt. A népmese lelkünk tápláléka, amely a lelket csodákkal könnyíti, a mindennapok szigorára a határtalan szabadsággal felel. Ha felülünk a népmese táltos lovára, megmutatja, mit kell tennie a szerencsét keresőnek, az elüldözöttnek és annak, aki valaminek híján van. A mesehősök figyelő szemmel és nyitott szívvel haladnak útjukon, akárcsak a rácsodálkozó és útját kereső gyermek.
XI. Harmos Károly Képzőművészeti Pályázat
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovák Nemzeti Múzeum a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület 2018. március elején öt kategóriában meghirdette a Szlovákiai Magyar Iskolák és Óvodák XI. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázatát.
Értesítés
A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesít mindenkit, hogy 2018. október 4-én /csütörtökön/ a tanulóknak igazgatói szabad lesz, a tanítás szünetel.
Informácia o výsledku vyhodnotenia ponúk
Informácia o výsledku vyhodnotenia ponúk
„POTRAVINY PRE ŠJ“
Informácia o výsledku vyhodnotenia ponúk
Informácia o výsledku vyhodnotenia ponúk
„na dodávku chleba, pečiva a pekárenských výrobkov“
Výzva na predloženie cenovej ponuky zákazky - potraviny pre ŠJ
Predpokladaný druh a množstvo tovaru sú uvedené v prílohe č. 1.
Termín uplynie: dňa 27.08.2018 o 11.00 hod.
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Zvonenia
Streda 18. 3. 2026Kalendár
- mar
- 18
- Hodina odpadla z org.dôvodov- Szervezési okok miatt a tanításí óra elmaradt
5.C, 5.D, 6.C, 6.D, 7.C, 7.D, 8.C, 8.D, 8.E - 18.-19. 3.
- Vyučovacie voľno
- Hodina odpadla z org.dôvodov- Szervezési okok miatt a tanításí óra elmaradt
- mar
- 18
- Testovanie 9 - Tesztelés 9
9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 18.-19. 3.
- Školská udalosť
- Testovanie 9 - Tesztelés 9
- mar
- 17
- Ochrana života a zdravia - Élet- és egészségvédelmi nap
5.C, 5.D, 6.C, 6.D, 7.C, 7.D, 8.C, 8.D, 8.E - 17. 3.
- Školská udalosť
- Ochrana života a zdravia - Élet- és egészségvédelmi nap
- mar
- 16
- Príprava na Testovanie 9 z predmetov: MJL, SJSL a MAT – Felkészülés a Tesztelés 9-re magyar nyelvből, szlovák nyelvből és matematikából
9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 16.-17. 3.
- Školská udalosť
- Príprava na Testovanie 9 z predmetov: MJL, SJSL a MAT – Felkészülés a Tesztelés 9-re magyar nyelvből, szlovák nyelvből és matematikából
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje