Hlavná stránka
Meghívó
A CSEMADOK Tornaljai Területi Választmánya és Alapszervezete a költő születése 200. évfordulója tiszteletére
TOMPA MIHÁLY
emlékkiállítást rendez a Rákóczi Magyar Házban.
Ünnepélyes megnyitó: 2017. október 4-én (szerdán) 16.30-kor
Az emlékkiállítást megnyitja: Nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese
Október 6.
Október 6-án hagyományainkhoz hűen a 13 aradi vértanúra emlékeztünk. Iskolánk tanulói tartalmas történelmi-irodalmi műsort mutattak be iskolánk ebédlőjében, valamint délután a református templomban a városi megemlékezésen. Előadásukat tanulóink énekkara tette színesebbé. /képek a galériában/
Ragályi Emese, Kucsera Dóra, Hubay Katalin
TERMÉSZETBENI ISKOLA
A 4.A, 4.B és 4.C osztály tanulói szeptember végén természetbeni iskolában vettek részt Kokaván. A hegyek és fák között megbúvó Ipoly turistaházban voltak elszállásolva. Az öt nap alatt sok olyan tevékenységben volt részük, amelyek által közelebb kerültek a természethez. A két rövid és két hosszú túrán megcsodálhatták a Kokava környéki hegyvidék varázslatos szépségét és értékes információkat szerezhettek a természet rejtelmeiről, a növények és állatok életéről. Az egyik túra során meglátogattak egy völgykatlanban rejtőzködő falucskát, Šoltýskát. Egy érdekes ismeretterjesztő szöveg feldolgozásával betekintést nyertek a lovak világába. A várva-várt lovaglás sem maradhatott el. Megismerkedtek a lovak gondozásával, etetésével is. Szórakozásra is volt bőven lehetőség. Az élményparkban kipróbálhatták a lengőjátszótér különböző elemeit. Volt focizás, baranta, íjászkodás, tábortűz, sőt játé
Rekreációs délelőtt az alsó tagozaton
2017. október 6-án iskolánk alsó tagozatos tanulóit sokrétű program várta. Az első órán Simon Krisztián, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa a néptánc elemeivel ismertette meg a 3. és 4. osztályos tanulókat. Ezt követően megtekintettük a felső tagozatos tanulók műsorát, melyben az aradi vértanúkra emlékeztünk. Ízelítést kaptunk az egészséges táplálkozásról, ill. megtekintettük városunk nevezetes épületeit. Élményekben gazdag délelőttöt töltöttünk el.
X. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), a Szlovák Nemzeti Múzeum a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület és a társszervezők hirdették meg a szlovákiai magyar iskolák és óvodák X. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázatát.
Zumba délután
2017. október 4-én Zumba délutánt szerveztünk a napközi otthon tanulói részére a tornateremben. A Zumba egyszerre tánc felszabadult táncmozdulatokkal és torna is. A hangulat fantasztikus volt, csodálatos egy órát mozoghattunk együtt a gyerekekkel.
/ képek a galériában /
Értesítés
2017. október 9-én /hétfőn/ 14.30-tól a Kazinczy Ferenc Alapiskola ebédlőjében vehetik át az 1. évfolyamba járó tanulók szülei a Rákóczi Szövetség tanulmányi ösztöndíját /10.000Ft/.
Vetélkedő a magyar népmese napja alkalmából /felső tagozat/
2017. szeptember 29-én zajlott le iskolánkon a magyar népmese napja alkalmából megrendezett vetélkedő. Ez a nap Benedek Elek születésnapjához kötődik. Az ő munkásságának, szellemiségének állít emléket a magyarság, hiszen 2005 óta e nap a magyar népmese napja lett.
A vetélkedő Beke Stefánia népmeséjével vette kezdetét. Ezt követően Pierzchala Virág Anna és Hajdú Szabolcs prezentációban mutatta be a népmese tipikus jegyeit, típusait és Benedek Elek munkásságát.
A magyar népmese napja / 2.B, 2.C, 3.A, 3.B / 2017. szeptember 29.
A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án – Benedek Elek születésnapján – rendezték meg. A nap célja, hogy a pedagógusok és a meseszerető gyerekek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább a kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”
A magyar népmese napja / 2.A, 2.D / 2017. szeptember 29.
Szeptember 29-én, a népmese napján 9 órakor a 2.A és a 2.D osztály tanulói Ravasz József - Cigányország -és Lakatos Menyhért - A hét szakállas farkas- című mesekönyvéből olvastak fel. Ezekhez a mesékhez a tanulók illusztrációt is készítettek.
/ képek e galériában /
A ZENE VILÁGNAPJA - október 1.
1975. október 1. óta ünnepeljük a zene világnapját, YEHUDI MENUHIN javaslatára. A világhírű hegedűművész kapcsolatot tartott Bartók Béla magyar zeneszerzővel. Az ő felkérésére írta Bartók a Szonáta szólóhegedűre c. művét, melyet 1946-ban Magyarországon is bemutatott a hegedűművész.
Az idei jeles napon Kodály Zoltánról emlékezünk meg, halálának 50.évfordulója alkalmából.
A Nyelvek Európai Napja - szeptember 26.
A Nyelvek Európai Napját először 2001-ben, a nyelvek európai évében hirdették meg. Ez a nap az Európai Unióban beszélt sokféle nyelv - a nyelvi sokszínűség ünnepe. Egyik fontos küldetése: arra ösztönözni mindenkit, hogy életkoruktól függetlenül tanuljanak idegen nyelveket, az idegennyelv-tudás birtokában ugyanis könnyebb másokkal kapcsolatba lépni és kommunikálni, állást találni, illetve eredményesen vállalkozni.
Meghívó
A CSEMADOK Tornaljai Területi Választmánya és Alapszervezete az aradi vértanúk napja alkalmából ünnepi megemlékezést rendez 2017. október 6-án (péntek):
16.00 - ökumenikus istentisztelet a református templomban
17.00 - koszorúzás a Tornallyai-kúria udvarán.
Közreműködnek a Kazinczy Ferenc Alapiskola tanulói
Játékos biológia
Az 5.A osztály tanulói feladatul kapták, hogy csomagolópapírból filmplakátokat készítsenek a következő filmcímek alapján:
Szajkó Palkó kalandjai, A hét mesterbolha, Cserebogár Gáspár kalandjai, A tréfás szentjánosbogár, Földigiliszta Anasztázia álmai, A kis fenyőtoboz, Búzaszem Jankó kalandozásai, Ebihal Ede utazásai, A vargányák rejtelmes erdeje.
Gyermekmosoly - Feled
Júniu 7-én Feleden 8. alkalomal került megrendezésre a Gyermekmosoly - napközisek fesztiválja. Iskolánkat a 3.B osztályos tanulók képviselték . Az ugorjunk árkot c. mesét dalokkal, mondókákkal, tánccal tarkítva adták elö a helybéli és más iskolákból érkező közönségnek.
Kókai Ildikó
„Kísérletek a konyhában“
2017.június 8-án 12. alkalommal rendezte meg a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola a „Kísérletek a konyhában“ elnevezésű vízversenyét, amelyen iskolánk 3 tanulója, Balog Zsolt, Bodor Levente és Čutor László, 9.A osztályos tanulók vettek részt.
A háromfős csapat feladata 3 kísérlet bemutatása, elemzése és értelmezése volt, amely bármelyikünk konyhájában könnyen kivitelezhető.
VIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny
A VIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen Veréb Fanni / 6.A /országos aranysávos minősítéssel végzett. Nagyon büszkék vagyunk Rád Fanni, gratulálunk.
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Zvonenia
Pondelok 8. 9. 2025Kalendár
- sep
- 02
- Školský poriadok – Iskolai házirend
1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 8.E, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 2. 9.
4 - Hodina s triednym učiteľom
- 2. 9.
- Školský poriadok – Iskolai házirend
- sep
- 02
- Administrácia – Adminisztráció
1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 8.E, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 2. 9.
5 - Hodina s triednym učiteľom
- 2. 9.
- Administrácia – Adminisztráció
- sep
- 02
- Voľba triednej samosprávy – Az osztályönkormányzat megválasztása
1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 8.E, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 2. 9.
2 - Hodina s triednym učiteľom
- 2. 9.
- Voľba triednej samosprávy – Az osztályönkormányzat megválasztása
- sep
- 02
- Rozdávanie učebníc – Tankönyvek szétosztása
1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 8.E, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 2. 9.
1 - Hodina s triednym učiteľom
- 2. 9.
- Rozdávanie učebníc – Tankönyvek szétosztása
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje