Hlavná stránka
Boldog Anyák Napját kívánunk minden Édesanyának és Nagymamának!
Anyák napján szívből köszöntünk benneteket, akik az élet legfontosabb ajándékát adjátok: a szeretetet. Ti vagytok azok, akik már az első pillanattól kezdve vigyáztok ránk, tanítotok, terelgettek. Köszönjük nektek a türelmet, a figyelmet, a gondoskodást és azt a rengeteg apró csodát, amit nap mint nap adtok. Kívánjuk, hogy ez a nap rólatok szóljon – a mosolyról, a szeretetről és a megbecsülésről, amit oly nagyon megérdemeltek. Csicsergők énekkara
Mit tesz velünk a net? – Diákjaink Nagykárolyban jártak
„Mit csinálunk a neten – és mit csinál velünk a net''
2026. április 22-24. között valósult meg az a nagykárolyi tanulmányi kirándulás, amely az European Education and Culture Executive Agency (EACEA) támogatásával, a PRODEPART program keretén belül jött létre. Intézményünk diákjai a Csemadok Tornaljai Területi Választmányának segítségével juthattak el a háromnapos eseményre. A program már az első napon közösségépítő foglalkozásokkal kezdődött: a diákok csapatépítő játékokon és ismerkedős programokon vettek részt, amelyek megalapozták a közös munkát és a jó hangulatot.A második nap tartalmas kulturális és szakmai programokkal folytatódott. A résztvevők ellátogattak a Majtényi-síkra, ahol megemlékeztek az 1711-es szatmári békéről, majd Szatmárnémetiben a püspökséget is megtekintették. Itt különleges élményt jelentett az az oltár, amely előtt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia örök hűséget
Egészség a tányéron
Iskolánk részt vett a „Viem čo zjem” projekt keretében meghirdetett országos versenyen, amelyhez Szlovákia 96 iskolája csatlakozott. A program a Nestlé Health Kids nemzetközi kezdeményezés részeként az egészséges életmód, egészséges táplálkozás fontosságára hívja fel a figyelmet.
A versenyre a 6.A osztály lelkes kis csapata egy egészséges alapanyagokból készült reggelit készített.
Rajzpályázat és kiállítás iskolánkban
A magyar költészet napja alkalmából iskolánk április elején rajzpályázatot hirdetett, melynek témája magyar költők verseinek illusztrálása volt. A felhívásra közel 60 pályamunka érkezett, amelyek mindegyike kreatív, igényes és színvonalas alkotás volt.
A zsűri számára nem volt könnyű a választás, hiszen sok szép rajz közül kellett kiválasztani a legkiemelkedőbbeket. A legszebb munkák alkotóit oklevéllel és ajándékkal jutalmaztuk.
Vesmír očami detí - A világegyetem gyermekek szemén keresztül 2026 - kerületi forduló értékelése
A 41. alkalommal megrendezett „A világegyetem gyermekek szemével” című művészeti versenyen a rimaszombati és a nagyrőcai járásból összesen 42 iskola vett részt, összesen 449 alkotást küldve be. Ezek közül 336 rajz a rimaszombati, 113 pedig a nagyrőcai járásból származott. A zsűriülésre 2026.03.24-én került sor, melynek során az öt meghirdetett kategóriában öt alkotást választottak ki, amelyek továbbjutottak az országos fordulóba. Minden kategóriában az első öt helyezett elismerő oklevélben részesült. Minden továbbjutó pályamű képviseli majd Rimaszombat és Nagyrevúca járását az országos fordulóban, amelyet a hurbanovi Szlovák Központi Obszervatóriumban rendeznek meg májusban. A művek egy részét a rimaszombati Obszervatórium helyiségeiben állítják ki, az országos forduló alkotásaiból pedig virtuális kiállítás lesz megtekinthető az SÚH honlapján.
Értesítés
Milí rodičia,
srdečne vás pozývame na aprílovú Večernú školu s názvom:
„Kedy sa hranie digitálnych hier stáva problémom — a čo s tým?“
📅 30. 4. 2026
🕢 17:30 – 19:00
Podujatie je určené pre rodičov, ktorí chcú lepšie porozumieť tomu, ako rozpoznať rizikové správanie pri hraní hier a ako deťom pomôcť nastaviť zdravé hranice.
Színház a gyerekek szemével 2026
Gratulálunk Hencz Ádámnak! A „Divadlo očami detí 2026 Revúca” – „Színház a gyerekek szemével 2026” nagyrőcei rajzversenyen Ádámnak (2.A) sikerült második helyezést elérnie! Büszkék vagyunk rá ezért a szép eredményért, és további sok sikert kívánunk neki a jövőben is!
XXIX. Egressy Béni Nemzetközi Vers-, Prózamondó és Versíró Verseny
Csutor Csenge, iskolánk 8.A osztályos tanulója részt vett a XXIX. Egressy Béni Nemzetközi Vers-, Prózamondó és Versíró Versenyen, amelyet 2026. április 18-án Kazincbarcikán rendeztek meg.
Tanulónk nagy lelkesedéssel képviselte iskolánkat a rangos, nemzetközi megmérettetésen, ahol a különböző kategóriákban összesen 160 tanuló versenyzett. Bár ezúttal nem ért el helyezést, részvétele önmagában is dicséretes, és értékes tapasztalatokkal gazdagodott.
Föld napja az iskolánkon
Ebben az iskolai tanévben is fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk az iskolatársaink és a környékünk lakosainak figyelmét a környezetvédelem fontosságára. 2026 áprilisában többféle programba kapcsolódhattak be a tanulóink, amelyek a Föld védelmére, tisztaságának megőrzésére hívták fel a figyelmet. Iskolánk több tanulója különféle rajzokkal, lapbookok, makettek készítésével fejezték ki a véleményüket a Földünk állapotáról és védelméről. A 7.B osztály munkáiból egy kis ízelítőt is láthatnak egy kiállítás keretén belül.
🌳🌍A Föld napja🌍🌳
A Föld napja alkalmából iskolánk udvarán közös programon vettek részt az alsó tagozatos diákok és a 8. A osztályos tanulók. A nagyobbak csapatvezetőként segítették a kisebbeket. A gyerekek változatos feladatokon keresztül mélyíthették el környezettudatos szemléletüket, többek között kincskeresésen, termésmandala készítésen és állatkeresésen vettek részt. Emellett ültetéssel és szelektív hulladékválogatással is gazdagították ismereteiket. A közös munka során fejlődött együttműködési készségük és erősödött a közösségi élmény. A 8. A osztályos tanulók kimondottan élvezték a kicsikkel való közös munkát, és örömmel vállalták a segítő szerepet. A program lehetőséget adott arra, hogy a kisebbek példaképként tekinthessenek a nagyobb diákokra. A jó hangulatú foglalkozás minden résztvevő számára élményt és hasznos tapasztalatokat nyújtott, miközben felhívta a figyelmet a természetvédelem fontossá
Sütés- főzés a 2.A osztályban
Iskolai kiskonyhánkban a 2.A osztály tanulóival egy vidám és tartalmas foglalkozást töltöttünk együtt, melynek során pizzatekercset sütöttünk és pudingot főztünk. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a munkában: megismerték az alapanyagokat, kipróbálták a mérés, keverés és formázás lépéseit, miközben figyeltek a tisztaságra és a biztonságos eszközhasználatra is.
KÖLTÉSZET NAPJA - A szavak nyomában
A rendezvénysorozat második napján diákjaink egy izgalmas kincskereső versenyen vettek részt, amely játékos formában ötvözte a csapatmunkát, a mozgást és az irodalmi ismereteket. A résztvevők nyomokat követve haladtak állomásról állomásra, ahol különböző irodalmi feladatok várták őket. A feladványok sikeres megoldásával fokozatosan gyűjtötték össze a hiányzó verssorokat, amelyek a program végére egységes költeménnyé álltak össze.
Költészet napja a Kazinczyban
Intézményünkben idén is megemlékeztünk a magyar költészet napjáról, amelynek alkalmából számos új és kreatív programmal készültünk. A rendezvénysorozat több napon át tartott, így minden napra jutott egy-egy irodalmi élmény, amely közelebb hozta diákjainkhoz a költészet világát. A programsorozat nyitányaként tanulóink közösen, egy emberként szavaltak, és tolmácsolták József Attila gondolatait és érzéseit. Az egységes előadás különleges hangulatot teremtett, és hitelesen idézte meg a költő szellemiségét.
Nebojme sa slovenského pravopisu! – szlovák nyelvű helyesírási verseny
2026. április 21-én iskolánkban immár harmadik alkalommal került megrendezésre a „Nebojme sa slovenského pravopisu!” elnevezésű szlovák helyesírási verseny. A résztvevő diákok egy szlovák nyelvű tollbamondás, valamint különféle helyesírási feladatok révén bizonyíthatták tudásukat, és megmutathatták az évek során megszerzett készségeiket. A megmérettetésen összesen 45 tanuló vett részt, és szinte minden évfolyamban kiélezett küzdelem alakult ki. A legeredményesebbek tárgyi jutalomban is részesültek.
Lövészversenyen
A helyi szakközépiskola által megrendezett lövészversenyen iskolánk tanulói kiválóan helytálltak, még a középiskolás mezőnyben is. Az egyéni versenyszámban Iván Ádámnak (9.A) sikerült megszereznie az 1. helyet, míg Árvai Nimród (9.A) a 3. helyen végzett. A csapatversenyben is kiválóan szerepeltek tanulóink: az Iván Ádám (9.A), Árvai Nimród (9.A) és Holló Betti (9.A) alkotta csapatunknak sikerült megszereznie az 1. helyet. Másik csapatunk (Turis Ronel (6.A), Fekiač Áron (6.A), Polgári László (7.B) ) számára ez volt az első csapatmegmérettetés, amely szintén sikeresen alakult. A verseny során sok tapasztalatot szereztek, fejlődtek, és tovább csiszolták tudásukat.
MINECRAFT EDUCATION
ČOSKORO / HAMAROSAN
Zvonenia
Štvrtok 30. 4. 2026Kalendár
- máj
- 05
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
9.A, 9.B - 5. 5.
- Kultúrne podujatie
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
- máj
- 05
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
6.A, 8.A - 5. 5.
4-7 - Kultúrne podujatie
- 5. 5.
- Výberové kolo DMT - Válogató DMT
- máj
- 04
- Príjimacie konanie 1. kolo- Felvételi eljárás 1. kör
9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 4. 5.
- Školská udalosť
- Príjimacie konanie 1. kolo- Felvételi eljárás 1. kör
- máj
- 04
- Európsky týždeň duševného zdravia - Mentális egészség hete
1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 3.A, 3.B, 3.C, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.A, 5.B, 5.C, 5.D, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.A, 7.B, 7.C, 7.D, 8.A, 8.B, 8.C, 8.D, 8.E, 9.A, 9.B, 9.C, 9.D - 4. 5.
- Školská udalosť
- Európsky týždeň duševného zdravia - Mentális egészség hete
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje