•  Madarak és a fák napja - május 10.

          • A Madarak és a fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelem iránt. Megszervezésének közvetlen előzménye a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme volt.

            Ezen a napon biológia órán a 7.A osztály tanulói érdekességekkel teli videót tekintettek meg a témával kapcsolatban.  Az 5.B osztály tanulói pedig egy rövid prezentációt néztek meg, majd madárhangokat hallgattak. Megbeszéltük miért fontosak a fák és a madarak. Végül közösen egy nagy posztert készítettek.

            Óvjuk a fákat és a madarakat! De ne csak ezen az egy napon!

            -GV-

             

          • Cseregyerek – Rozumieme.si

          • A Cseregyerek – Rozumieme.si programban részt vevő tanulóink meghívást kaptak a rozsnyói alapiskolába (Základná skola, Pionierov 1) járó szlovák tesóikhoz. A személyes találkozásra május 4-én került sor. Mivel a magyar - szlovák párok eddig csak online módon kommunikáltak, illetve oldották közösen a kihívássorozatokat, ezért is felejthetetlen volt a találkozás tanulóink számára. Diákjaink maradandó élményekkel gazdagodtak, a tanítási órákba aktívan bekapcsolódtak, ezzel is fejlesztve szlovák nyelvű kommunikációjukat. A programot színesebbé tette az Őrtorony megtekintése, annak történelmének megismerése, valamint a közös fagyizás.

            A Cseregyerek – Rozumieme.si program továbbra is folytatódik, rozsnyói barátainkat pedig szeretettel várjuk júniusban hozzánk, a Kazinczyba!

            MK

          • XII. IPOLYI ARNOLD NÉPMESEMONDÓ VERSENY - regionális forduló

          • A XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny bátkai regionális döntőjére került sor 2022. május 9-én. Iskolánkat 11 tanuló képviselte. Ezen a megmérettetésen aranysávos, ezüstsávos és bronzsávos minősítésben részesültek a tanulók. Valamennyi diákunknak gratulálunk! A rozsnyói országos döntőbe Galko Hanna, Legát Kinga, Hugyár Gábor, Miklós Mária Noémi és Asztalos Donát jutott tovább.

            -TÁ-

          • Balogvölgyi labdarúgótorna

          • Lezajlott az idei Balogvölgyi labdarúgótorna, amelyen iskolánk alsó tagozatos diákjainak sikerült az első helyen végezniük. Mind a három mérkőzést győzelemmel zárták, mindemellett a legeredményesebb játékost is közülük választották ki, akit külön díjban részesítettek.Ezúton is gratulálunk nekik!

            -BD- 

          • Matematikai versenyek

          • Iskolánk  néhány felső tagozatos tanulója ebben az  iskolai évben is részt vett a Pitagoriász
            matematikai versenyen és a Matematikai Olimpián.
            A Pitagoriász matematikaverseny járási fordulóján, amely idén online formában került
            megrendezésre tanulóink a következő helyezéseket érték el:

            5. évfolyam: 1. hely: Fekiač Dávid (5.A osztály)
            3. hely: Jánosdeák Aurélia (5.A osztály)
            6. évfolyam: 3. hely: Czetner Dániel (6.A osztály)

             

            A Matematikai Olimpia járási fordulóján tanulóink a következő helyezéseket érték el:
            6. évfolyam 3. Hely: Fekiač Kiara (6. A osztály)
            8. évfolyam: 1. hely: Mišurák Balázs (8.A osztály)

            Mindannyiuknak gratulálunk a szép eredményekhez, további sok sikert kívánunk!

            -SZZ-

          • Rendhagyó irodalomóra

          • 2022. április 27-én az iskolai könyvtárban került sor egy rendhagyó irodalomóra megtartására. A téma a Mesék világa volt, különös tekintettel a magyar mesékre. Ebből kifolyólag főleg az 5-7. évfolyamos diákokat szólítottuk meg. Nagyban eltért ez a pár óra a hagyományos tanítástól, ugyanis innovatív, újszerű módszerekkel igyekeztünk azt a célt elérni, hogy a tanulókat értő olvasóvá neveljük. A csoportmunka volt a kiindulási alap, minden további tevékenységet ehhez a módszerhez igazítottunk, így a kreatív írást, a szövegértést, felismerést és kiegészítést, valamint az interaktív feladatokat is. A gyerekek kooperációs munkája kitűnően működött, és a tanóra végére sikeresen fejlesztettük a szövegértési kompetenciájukat is. A rendhagyó irodalomórán a magyar szakos pedagógusok is jelen voltak. 

            -KB, KA-

             

          • Beíratás - Iskolahívogató - Tartozz közénk!

          • Legyél Te is Kazinczys!
             Szeretettel várunk!

                                                                                       

                                                                    Kedves Szülők!

                                     A Kazinczy Ferenc  Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 

            igazgatósága értesíti a jövendőbeli elsősök Tisztelt Szüleit, hogy 

            beíratás az 1. évfolyamba  a 2022/2023-as tanévre 

            2022. április 1-től - 30-ig 

             elektronikus úton  történik. A gyermek törvényes képviselője a nyomtatványt, amely az iskola weboldalán található, elektronikusan tölti ki.

            https://zsmmiertornala.edupage.org/register/

             

            Azok a szülők, akik elektronikus úton nem tudják beíratni gyermeküket, 

            személyesen jöhetnek el az iskola épületébe

            2022. április 1-től 2022. április 30-ig, 12.00 és 15.00 között az érvényes járványügyi szabályok szigorú betartása mellett.

            A beíratáson mindkét szülő megjelenése kötelező, mivel a nyomtatványt alá kell írniuk. A nyomtatványt a mellékletben találják /Príloha_c.1, Príloha_c.2/.

            A beíratásra hozzák magukkal a gyermek keresztlevelét és mindkét szülő személyi igazolványát.

             

            2022. április 9-én /szombaton/ 8.00 és 12.00 között játékos foglalkozásra várjuk a gyerekeket és a szülőket az iskola épületébe.

             

            Az iskola szeretettel vár minden érdeklődőt.

          • PETŐFI-TOMPA ORSZÁGOS SEREGSZEMLE - országos elődöntő

          • 2022. április 28-án került megrendezésre a Petőfi-Tompa Országos Seregszemle országos elődöntője  Ipolyszécsénykén, melyen iskolánkat 11 tanuló képviselte. Ezen a megmérettetésen aranysávos, ezüstsávos és bronzsávos minősítésben részesültek a tanulók. Valamennyi diákunknak gratulálunk. Az országos döntőn Póšová Réka Sára, Kovács Réka Andrea és Czetner Zita képviselik iskolánkat. Sok sikert az érsekújvári döntőhöz!

          • Kertészetben jártunk!

          • A tavasz nemcsak a természet ébredését, hanem a kerti munkák kezdetét is jelenti. Ilyenkor történik az egynyári és az évelő növények ültetése. Sajnos, a gyermekek sokszor már csak a boltok polcain találkoznak a gyümölcs- és zöldségfélékkel, nem ismerik a termesztés folyamatát. A Tornalján élő Gergely családnak köszönhetően, a 4.A osztályos tanulók ma megtekinthették a család kertészetét, megismerkedhettek az ültetéssel és az üvegházban folyó munkával. Ezúton is köszönjük Gál Bernadettának ezt a tartalmas délelőttöt és a gyermekek számára elkészített kis cserepes virágot. 

          • Matematika verseny

          •  

            Iskolánk  jónéhány alsó tagozatos tanulója ebben az  iskolai évben is részt vett a Pitagoriász matematikai versenyen.

            Az iskolai fordulón a kövekező eredmények születtek:

             

            3.évolyam:           1. Csala Árpád Levente  3.B

                                        2. Miglavicz Liana          3.A

                                        3.-4. Bari Krisztofer       3.A

                                        3.-4. Kiss Zsófia            3.A

            4.évfolyam:          1. Vavrek István            4.A

                                        2. Farkas Eszter             4.B

                                        3. Gergely Bence           4.A

             

            Ügyes matematikusaink méltóképpen helytálltak a verseny járási megmérettetésén is, amely ez alkalommal online formában került megrendezésre. Az szokatlanul erős mezőnyben is kimagaslóan magas pontszámot értek el.

            Farkasz Eszter az 1. helyen végzett.

            Sikeres megoldó lett Csala Árpád Levente, Miglavicz Liana, Kiss Zsófia és Gergely Bence.

            Mindannyiuknak gratulálunk a szép eredményekhez és további sok sikert kívánunk számukra.

          • ZAKLATÁS

          • Mi, a DÖK tagjai kiemelten fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a zaklatásról, foglalkozzunk ezzel a témával. Sajnos különböző formában nagyon sokunkat érint. Két napon keresztül, összesen 16 osztály vett részt az előadásunkon. A tanulók figyelemmel hallgatták a prezentációnkat, kisfilmet néztek meg, valamint kérdőívet is kitöltöttek. Érdekes beszélgetésekben volt részünk, nagyon sok dolgot tudtunk meg a társainkról. Betekintést nyerhettünk néhányuk életébe. A kérdőívek kiértékelését követően kiderült, hogy sajnos nagyon sok gyerek érintett a témában. Célul tűztük ki, hogy ezek a tanulók megkapják a megfelelő segítséget.

                                                                                                 Klement Kinga Kitty, DÖK

          • A Föld napja - Lapbook - 5.A,B,C

          • A Föld napja alkalmából a geográfia órák keretén belül az 5.B,C osztály tanulói posztereket és ökologókat rajzoltak. Esőerdők témakörben kreatív „lapbook“-okat készítettek az 5.A osztály tanulói. lapbook egy nagyszerű tanulási forma, hiszen minden tanuló saját fantáziája alapján készíthette el a  projektjét. Az elkészített munkákból kiállítást is tervezünk. A Föld napján az esőerdők fontosságával és védelmével is foglalkoztunk, illetve biológia órán egy dokumentumfilmet is megtekintettek a tanulók.

            -SZE,PJ-

          • A FÖLD NAPJA - 7.B, 8.C

          • A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Iskolánk tanulói is több ötletet dolgoztak fel prezentációk formájában ebben a témakörben. Ezekből a munkákból egy szép faliújságot is összeállítottunk, amelyen megtalálható Hajdu Tiffany  7.B osztályos tanulónk prezentációja. Ebben hasznos tanácsok olvashatók a Földünk érdekében, mint pl. : építs közösséget, zöldítsd a környezetedet, ültess fát, termelj haszonnövényeket, komposztálj, éheztesd a kukát, közlekedj közösen, ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül, válts környezetbarát szerekre, félkész, kész helyett egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit...

            A 7.B és a 8.C osztály tanulói pedig e jeles nap alkalmából tavaszköszöntő virágkoszorúkat készítettek, amelyek kiállításra kerültek iskolánk bejáratával szemben. Ezenkívül a 8.C osztály tanulói részt vettek iskolánk környékének a tisztogatásában. Köszönjük minden tanulónak a közreműködést!

            Barnócky  Anita

          • Kedves Szülők és Iskolabarátok!

          • Kérjük támogassák jövedelemadójuk 2%-val az iskolánk mellett működő Szülői Szövetséghez tartozó Száz Platán Polgári Társulást! Célunk az iskola és annak tevékenységeinek támogatása!

            A szervezet azonosító száma (IČO): 51562413, üzleti neve (Obchodné meno): Sto Platanov – Száz Platán, O.Z.

            Határidő: 2022.április 29-ig

            Támogatásukat előre is köszönjük!

          • Egressy Béni Nemzetközi Szavalóverseny

          • A Kazincbarcikán megrendezésre kerülő Egressy Béni Nemzetközi Szavalóversenybe iskolánk tanulói is bekapcsolódtak.

             

            Az alsó tagozatról oklevélben részesültek:

            Kasza Lilien - 1.A / Molnár Zsuzsa/

            Ferenc Csaba - 2.A /Molnár Monika/

            Miklós Emese Lilla - 2.B /Czigány Erika/

             

            A felső tagozatról oklevélben részesült:

            Klement Kinga Kitty - 8.A /Vas Stefánia/

             

            Helyezést értek el: 

            3. hely:

            Csutor Csenge - 4.A  /Pierzchala Mária/

            4. hely:

            Szívós Lilla - 8.A /Vas Stefánia/

            5. hely: 

            Hencz Vivien - 8.B /Varga Tóth Klára/

             

            Minden versenyzőnek gratulálunk!

          • Április 22. - a Föld napja

          • E nap fő célja, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

            Tanítsuk meg gyermekeinket, hogyan védjék, tiszteljék környezetüket és a Földet, amin élnek!