• BÍBORPIROS SZÉP RÓZSA - ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

          • 2023. szeptember 23-án Csalogány népdalcsoportunk részt vett Gömörhorkán a Bíborpiros szép rózsa országos elődöntőjén. A lányok gömöri népdalokkal szórakoztatják a közönséget iskolai és városi rendezvényeken, illetve szívesen mérettetik meg magukat különböző népdalversenyeken is.

            “ Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon."     (Kodály Z.)

            -CzE, MZs-

          • Kassán jártunk

          • 2023.9.27-én iskolánk harmadikos és negyedikes tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt Kassán. A tanulók vonattal utazhattak, ami még érdekesebbé tette a kirándulást számukra. A városban sétálva megismerkedtek Kassa nevezetes épületeivel, a városhoz kötődő híres személyiségekkel. Az óvárosban bejárták a Szent Erzsébet-főszékesegyházat, ismertebb nevén a kassai dómot, majd egy interaktív kiállításon próbálhatták ki a fizika törvényeit a Szlovák Technikai Múzeumban. Sok új élménnyel gazdagodtak a tanulók. 

            -MZs, CzE-

          • Lengyel, magyar két jó barát…

          • Az elmúlt héten a 8.A osztály tanulói Lengyelországban jártak, ahol vendégül látta őket a lekawkai testvériskola. A tanulókat változatos programokkal várták a lengyel pedagógusok és diákok.
            Szeptember 25-én a megérkezésük után kézműves foglalkozáson vettek részt a tanulók, ahol elsajátíthatták a tájképek készítésének fortélyait. Szeptember 26-án délelőtt a tanulók betekintést nyertek a lekawkai Magán Általános Iskola oktatási módszereibe. Kipróbálhatták az Empiriusz virtuális laboratóriumot, ahol a bátrabbak kémiai és fizikai kísérleteket végeztek. Megismerkedtek a 3D-s tollal, amellyel különböző figurákat, tárgyakat készíthettek. Ebéd után városnéző körútra indultak Tarnówba, ahol felfedezték a magyar vonatkozásokat, valamint megtekintették Bem József tábornok impozáns mauzóleumát is. A napot diszkó zárta, ahol tanulóink megismerkedhettek a lengyel diákokkal. Szeptember 27-én diákjaink a lengyel tanulók kíséretében Krakkóba utaztak, ahol bejárták a Királyi palota (Wawel) parkját, valamint megismerkedtek Wawel sárkányának legendájával is. Délután Chorzów városában folytatódott a program, ahol egy planetáriumi előadáson vettek részt. Szeptember 28-án a lancuti Városi Kastélymúzeumot látogatták meg. Az utolsó est focival, kosárlabdával és közös kerti sütögetéssel telt. Tanulóink szép emlékekkel térhettek haza.

            -MS, MT -