Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt Főkonzul Úr, Tisztelt emlékező Közösség!
A CSEMADOK Területi Választmánya és Alapszervezete és Tornalja Város Önkormányzata nevében szeretettel köszöntöm kedves mindnyájukat. Nagy öröm számunkra, hogy újra találkozhatunk itt, a református templomban megemlékezvén az 1848-as forradalmi események 170. évfordulójára.
Köszönjük, hogy a Főkonzul úr is tiszteletét teszi nálunk, Isten hozta Tornalján. Köszönetünket fejezzük ki a lelkipásztorok szolgálatáért, az Andante Vegyeskar közreműködéséért, ugyancsak a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóinak és felkészítő pedagógusainak a színvonalas kultúrprogramért.
Ma és a napokban szerte a nagyvilágban megannyian emlékeznek nemzeti történelmünk legnagyobb eseményére, a magyar nép összetartására, tenni akarására, a szabadság kiharcolására. Mert ahogy Vasvári Pál is hangoztatta: „Nincs az az ember, nincs az a hatalom, ki a néptől a szabad földet elvegye…És ez az alapja a honszabadságnak.”
1848-nak mindenkori üzenete van, ezt bátran kijelenthetem. A magyar nemzeti forradalom győzött március 15-én. Hála a hitükben bízó márciusi ifjak, az elszánt államférfiak és a kitartó nép közös célkitűzésének.
Persze ennek jó alapjának kellett lenni, mint a reformkornak, ahol a haladás szelleme érvényesült. Sajnálatos, hogy a szlovákiai magyar iskolák történelemkönyvei valamilyen oknál fogva ezeket a témaköröket kihagyják, vagy csak felületesen érintik, de mi, pedagógusok és szülők ezt magyarságtudatunkból és a szakmánk iránti elkötelezettségünkből adódóan ezt a fogékony diákoknak tolmácsoljuk. Persze nem túl nehéz feladat úgy építkezni, ha a gyermek már első évfolyamban ismeri az alliteráció fogalmát, valamint nemzeti kokárdát visel tudva, milyen nemzeti ünnepre emlékezünk, és még időszerű faliújság is szemlélteti az adott történelmi eseményt az osztályban.
Egyszer nagyapám, aki nagyon szerette a természetet, mint ahogy én is, azt mondta: „Fiam, csak a kitaposott ösvényt kövesd, akkor jó úton haladsz tovább, és célba is érsz. De ha letérsz az útról, már a fán lévő moha sem segít visszatalálnod!” Arról a Főkonzul urat biztosíthatom, hogy Városunk és Magyar Iskolánk is jó úton jár. És ahogy tegnap a szavalóversenyen Balajti Lajos Barátom elmondta, amikor ismertette a zsűri összeállítását: „Ami jó, azon nem kell változtatni”!
Legyen ez a mai nemzeti ünnep mindannyiunk számára biztatás és erőt adó támasz!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Miko Attila
a CSEMADOK Területi Választmányának elnöke