2017. szeptember 29-én zajlott le iskolánkon a magyar népmese napja alkalmából megrendezett vetélkedő. Ez a nap Benedek Elek születésnapjához kötődik. Az ő munkásságának, szellemiségének állít emléket a magyarság, hiszen 2005 óta e nap a magyar népmese napja lett.
A vetélkedő Beke Stefánia népmeséjével vette kezdetét. Ezt követően Pierzchala Virág Anna és Hajdú Szabolcs prezentációban mutatta be a népmese tipikus jegyeit, típusait és Benedek Elek munkásságát.
A versenyzők ezután megnézték a Holló Jankó című népmesét. Az első feladatban villámkérdésekre kellett válaszolni a levetített és a három otthoni olvasásra kapott mesékkel (Tréfás farkas, A kékfestőinas, A megfelezett ajándék) kapcsolatban. A gyerekek nagyon felkészültek voltak, ezt tükrözik a feladatok során elért magas pontszámok.
A második feladat a szövegértésre irányult, amelyben a Hamupipőke című népmesét dolgozták fel a gyerekek, majd az volt a feladatuk, hogy a népmesét hasonlítsák össze a Grimm-fivérek meseváltozatával.
A következő feladatban négy meséből (Szusza, Égig érő paszuly, Király kis Miklós, Ábelesz-kóbelesz) láthattak részleteket a tanulók. Ez a feladat a megfigyelőképességet tette próbára, ugyanis a vetítés után feladatlapon kellett megválaszolni a látott jelenetek apró részleteire vonatkozó kérdéseket.
Az utolsó versenyfeladat az otthon olvasott mesék cselekményének időrendbe rendezése volt.
A vetélkedő végén minden csapat a számára legkedvesebb meséhez készített illusztrációt. A lelkesedés az utolsó feladat során sem hagyott alább, mindezt a képek is tanúsítják.
Mivel a versenyfeladatok során az élmezőnyben holtverseny alakult ki, a csapatok arany-, illetve ezüstsávba sorolásában az illusztrációk szépsége döntött.
A három legjobb eredményt elért csapat:
1. Arany madár - 73 pont – Pacek Fanni, Székesi László, Kristóf Vanessza, Tamás Gabriella, Páll Ádám
2. Boldogan éltek – 72 pont – Balog Mineta, Borbáš Zoltán, Lovas Norbert, Kalydy Boróka, Varga Vivien
3. Ajándék – 68 pont – Murzsicz Ariadné, Bakó Emese, Révay Kinga, Čúr Erika, Szekeres Fruzsina
Minden résztvevőnek köszönjük az alapos felkészülést, a jó hangulatban töltött délelőttöt és nem utolsó sorban a verseny során nyújtott jó teljesítményt. /képek a galériában/
Dusza Ildikó, Varga Tóth Klára, Vavrek Hubay Gabriella