• MAGYAR KULTÚRA NAPJA - 2015.01.22.
          • MAGYAR KULTÚRA NAPJA - 2015.01.22.

          • A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
            Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
          • BEÍRATÁS AZ I. ÉVFOLYAMBA

          • „…a gyermeket idegen nyelvre tanítani az anyanyelv ismerete előtt olyan, mintha lovagolni tanítanánk, mielőtt járni tudna.“    / J. A. Komenský /


            Évente mintegy 4-5 ezer magyar gyermek szülei állnak komoly döntés előtt január- február környékén, a beíratkozások idején. Komoly döntés előtt, amely azonban mégsem olyan nehéz, ha figyelembe vesszük a gyermekek érdekeit.

            A gyermek ugyanis szlovákul bármelyik iskolában megtanulhat Szlovákiában, viszont magyar anyanyelvét csak a magyar óvodában és iskolában tudja úgy elsajátítani, hogy azt a későbbiekben is bátran és büszkén  használni tudja.

            Ez a kulcsa annak, hogy megtalálja saját identitását és kidomborítsa azt az előnyt, hogy felvidéki magyarként két nyelvet, két kultúrát ismerhet meg.

            Ezeket az érveket megfontolva arra kérjük Önöket, hogy ne vegyék el gyermeküktől azt a lehetőséget, hogy minél teljesebb életet élhessen. Írassák őt anyanyelvi oktatási intézménybe!


            „ Köszönöm, édes anyanyelvem,

            Te gyönyörű, egyetlenegy,

            Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét,

            S megengedted, hogy szívem dobogásait

            Magyarul muzsikáljam.“

                                           Sajó Sándor





             

        • Karácsonyvárás a Kazinczyban
          • Karácsonyvárás a Kazinczyban

          • A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulói a Városi Művelődési Központban december 17-én, délután öt órakor mutatták be karácsonyi gálaműsorukat a szülőknek és a meghívott vendégeknek, hogy meghitt hangulatban, közösen készüljenek a közelgő ünnepekre. A műsort az alsó és felső tagozatos lányokból álló mazsorett csoport nyitotta. A csapat tavaly alakult, és azóta számos városi és iskolai rendezvényen vettek részt. Őket követte a 3. A és 3. B osztályos tanulók előadása, akik Luca napi szokásokkal, kis Jézus születésének történetével és karácsonyi énekekkel készültek. A blokkot a Hóvirág énekkör zárta, akik számtalan fellépésen vettek már részt. Az este karácsonyi népdalokat adtak elő. A Galiba néptánccsoport Regölés című műsorszámukat mutatták be, melyből megtudhattuk, hogyan jártak a regösök házról házra, hogyan köszöntötték a házak gazdáit. A harmadikosok karácsonyi dalokkal is készültek, melyeket furulya kíséretében adtak elő. A est további részében a felső tagozatosok irodalmi összeállítása volt látható, melyben közreműködött az iskola énekkara és a zenekara is.A műsor záró részében az összes fellépő egy meglepetés műsorszámmal kedveskedett a vendégeknek. Karácsonyi gyertyafény címmel egy verses-zenés fényjátékkal fűszerezett produkcióval búcsúztak és kívántak mindenkinek kellemes ünnepeket. (Képek a galériában)

            Szöveg: Kazinczy Ferenc Alapiskola
            Fotó: Básti Gyula

        • Író-olvasó találkozó
          • Író-olvasó találkozó

          • Felső tagozat: 2014. december 4-én, délelőtt 11.00 órai kezdettel író-olvasó találkozóra került sor a Kazinczy Ferenc MTNYA könyvtárában. Tanulóink személyesen találkozhattak Szalay Zoltánnal, az Irodalmi Szemle c. folyóirat főszerkesztőjével. Továbbá vendégünk volt még Szászi Zoltán költő, író is, aki élvezetes előadást tartott érdeklődő diákjaink számára. Az író beszélt munkáiról, családjáról és szívesen válaszolt a gyerekek által feltett kérdésekre is.

        • MIKULÁS KUPA
          • MIKULÁS KUPA

          • 2014. december 5-én a hagyományokhoz híven iskolánkon megrendezésre került a Mikuláskupa. A vándorserleget első alkalommal hódították el csapatunktól! Harkács csapatának ezúton is szívből gratulálunk az első helyhez!

        • iBobor online informatikai verseny
          • iBobor online informatikai verseny

          • Iskolánkat az idei évben rekordszámú versenyző, pontosabban 57 tanuló képviselte az iBobor informatikai versenyen. A verseny célja az érdeklődés felkeltése az informatika, kommunikációs technológia és a matematika iránt. A versenyzők két korosztályra bontott csoportban versenyeztek. A legsikeresebbek: Asztalos Nikolett (6.A), Molnár Erika (6.A), Bolaček Vanda (7.A), Hencz Veronika (7.A), Hacsi Tamás (8.A), Héthy Károly Adrian (9.A). 

        • Budapesten jártunk
          • Budapesten jártunk

          • Felső tagozat:  Októberben iskolánk tanulói ellátogattak a budapesti Természettudományi Múzeumba. Amit eddig a tanulók az iskolapadban elméletben elsajátítottak, azt most a valóságban is megnézhették. A múzeum tárlata magába foglalta az élő és az  élettelen természet érdekességeit. A gyerekeket leginkább az életnagyságú, viaszból készült  ősemberek, mamutok, dinoszauruszok és a halak  érdekelték. Szerencsénkre megtekinthettük a múzeum időszakos tárlatát is, a múmiákat. Kirándulásunk második állomása  az Aréna Pláza volt, ahol mindenki kedvére vásárolhatott. (Képek a galériában)

                                                                                                                                                 Pierzchala József

             

          • A mesék birodalmában

          • Alsó tagozat: A mesék birodalmában

            November végén a könyvtári órák keretein belül  Mátyás királlyal és a róla szóló mesékkel  ismerkedtek meg alsó tagozatos tanulóink. Megtudtuk, hogy igazságos királyunk művészetpártoló és tudományokat támogató uralkodó volt.  Ezután beléptünk  a mesék birodalmába, melyekből kiderült, hogy  Mátyás álruhába öltözve járta végig az országot, hogy közelebbről megismerje a nép gondjait és orvosolja azokat. Több mesét is felelevenítettünk, mégis  számunkra a legkedvesebb  a Mátyás király Gömörben című volt. Hasznosan és tartalmasan töltöttük el ezeket az órákat és visszarepülhettünk a magyar történelem ezen csodás és dicső korszakába.

            Bódi Szilvia és Horváth Zsuzsa

            /képek a galériában/

        • Pravopisná súťaž - helyesírási verseny szlovák nyelvből
          • Pravopisná súťaž - helyesírási verseny szlovák nyelvből

          • A helyesírási verseny 2014. november 18-án zajlott iskolánkon. A helyesírási verseny eredményei:

            5. évfolyam - 1.hely -  Szőke András, 2. hely - Ruszó Ludvík, Mag Viktória, 3. hely - Vajda Botond, Gál Georgina, Lukács Lýdia

            6. évfolyam - 1.hely -  Asztalos Nikolett, 2. hely - Libjak Laura, Biblák Zsuzsanna, 3. hely - Tajbos Anasztázia

            7. évfolyam - 1.hely -  Hencz Veronika, 2. hely - Kocsis Anna Viktória, 3. hely - Babus Linda, Tóth Beáta

            8. évfolyam - 1.hely -  Brindza Krisztina Lúcia, 2. hely - Szőke István, 3. hely - Agócs Veronika

            9. évfolyam - 1.hely -  Hencz Viktória, Gődér Noémi, 2. hely - Szabó Zoltán, 3. hely - Filep Lajos

            Gratulálunk a szép eredményekhez!                                                                                        

             

        • Óvodások az iskolában
          • Óvodások az iskolában

          • Alsó tagozat: A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola beíratási programja a helyi óvodákkal, a szülőkkel és gyermekeikkel való baráti kapcsolatok ápolásán alapszik. A beíratási programunk pontjai:

            1. foglalkozások az óvodás gyerekekkel (november)

            2. nyitott nap az első osztályban (december)

            3. beíratkozás az iskolába (január) 

            2014. november 27-én felkészítő foglalkozásra hívtuk az iskolaköteles óvodás gyerekeket.  Az idén is megismerkedhettek egy szép magyar népmesével: a "Rest Miskával", melyet a Kincskeresők színjátszó csoport gyerekei / 3.A, 2.A / meséltek el az óvodásoknak. A mese végére már az  óvodás gyerekek is  a mese szereplőjévé változtak és a mozgás örömét élvezhették a nagy tornatermünkben. Végül a gyerekek kifesthették a mesénk főszereplőjét az "aranyhalacskát", ezzel is fejlesztették kreativitásukat, fantáziájukat és kézügyességüket ( gyakorolhatták a festés technikáját). Nagyon jó hangulatban telt a délután, mindenki remekül érezte magát és jól szórakozott. A gyerekek gazdag élményekkel térhettek haza.(Képek a galériában)

        • Őszi műsor
          • Őszi műsor

          • Alsó tagozat:  Az énekkör és a népdalkör őszi műsor összeállításának a bemutatójára 2014. november 10-én az iskola ebédlőjében került sor. Az előadást a napközis gyerekek tekintették meg. (Képek a galériában)

                                                                                                                                         Berhédy Mária

        • Ifjú Szivek Tornalján
          • Ifjú Szivek Tornalján

          • Iskolánk tanulói 2014. november 21-én az Ifjú Szivek táncszínház  Felvidéki kakukktojás (a nagy lufipukkasztás) című előadásán vesznek részt. Jó szórakozást kívánunk!

        • Pravopisná súťaž - helyesírási verseny szlovák nyelvből
          • Pravopisná súťaž - helyesírási verseny szlovák nyelvből

          •       A helyesírási verseny 2014. november 18-án zajlott iskolánkon. Az 5. évfolyamból 18 tanuló, a 6. évfolyamból 15 tanuló, a 7. évfolyamból 10 tanuló, a 8. évfolyamból 13 tanuló, a 9. évfolyamból pedig 11 tanuló mérte össze tudását. Kíváncsian várjuk az eredményeket :)

        • Vizsolyban voltunk
          • Vizsolyban voltunk

          • 2014. november 13-án a vallási nevelést látogató tanulóink egy csoportja tanulmányi kiránduláson vett részt, melynek fő célja a teljes magyar nyelvű Biblia megtekintése volt.A 42 fős csapat  útja elsőként Miskolcra vezetett, ahol egy külӧnleges épületet, a tetemvári Deszkatemplomot látogathatták és csodálhatták meg. Az épület egyedisége, mint ahogyan azt neve is mutatja, abban áll, hogy fából készült, s berendezésének minden egyes részlete aprólékosan kidolgozott kézműves munka. Miskolcról aztán északkelet felé vettük az irányt, s mintegy negyven percnyi utazást kӧvetően megérkeztünk Vizsolyba. Itt előszӧr a református templomot tekintettük meg. A templom kertjében egy percre  megálltunk Károli Gáspár mellszobra előtt, akiről  illik tudni azt, hogy lefordította és 1590-ben megjelentette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, ezzel ismertté téve a község nevét az ország határain kívül is. Károli Gáspár nem csupán fordítója, hanem egyben gondozója-szerkesztője, sajtó alá rendezője, kiadója is volt ennek a Bibliának. Megtudtuk továbbá azt is, hogy  2412 oldalon kb. 800 példányban másfél év alatt készült el. Súlya kb. 6 kg volt. Ma  52 fennmaradt példányról tudunk, közülük 24 országhatárainkon kívül van. Egy eredeti példány látható a vizsolyi templomban is, ezt volt szerencsénk megtekinteni. Ami viszont még ennél is érdekesebb volt, hogy a tanulók kipróbálhatták a nyomtatást egy korabeli nyomda másolatának a segítségével. Végezetül részt vettünk egy interaktív előadáson, ahol az aznap hallott és megtanult információkat felhasználva tanulóinknak kellett előadni a Biblia nyomtatásának tӧrténetét. A késő délutáni órákban aztán fáradtan bár, de elégedetten indultunk haza. (Képek a galériában)

                                                                                                          Dusza Ildikó

        • Pozsonyi kirándulás
          • Pozsonyi kirándulás

          • Iskolánk tanulói november 10-én egy nemzetközi történelmi kiállításon vettek részt Pozsonyban. A híres ókori egyiptomi fáraó, Tutanchamon feltárt kincseinek tárlatát tekintette meg a 31 fős, lelkes diákcsapat Miko Katalin, Mészáros Tamás és Miko Attila vezetésével. A kiállítás egy rendhagyó történelemóra volt, mivel testközelből láthatták a résztvevők a méltan híres Rosetti-követ, a fáraó többezer éves aranyszarkofágját, illetve aranymaszkját, a fáraó mellé helyezett eredeti állapotban levő kegytárgyakat és természetesen a számos feltárt egyéb tárgyi leletet. A tárlat filmvetítésekkel volt színesebbé téve, melyekből jobban megismerhettük dr.Carter régész feltáró munkáját. A kiállítást követően átsétáltunk az Óvárosba, ahol megtekintettük a Szent Márton székesegyházat is, ezzel is tartalmasabbá téve kirándulásunkat. Ezután következett egy megérdemelt, kiadós uzsonna, majd elégedetten, élményekkel gazdagodva indultunk haza. /Képek a galériában/             

                                                                                                                                                                                Miko Attila

          • Halloween

          • Alsó tagozat: Halloween

            A halloween világszerte egyre népszerűbb ünnep, ezért ezt az alkalmat mi sem hagyhattuk ki. Az iskolánk tornatermét átalakítottuk Halloween birodalommá, s ezen belül öt birodalmat lehetett látogatni, ahol a gyerekek bátorsági, ügyességi és figyelmességi feladatokat teljesítettek.Visszatérve az osztályba ünnepi hangulatban fogyasztották el a lekváros kenyeret, zsiros kenyeret és a sütőtököt. Egyszóval sok-sok vidámság részesei lehettek. / képek a galériában /